Antal Árpád: történelmi részvétel a választáson – Az egész Kárpát-medence megmozdult
Az egész Kárpát-medencében rekordmagas választási hajlandóság jellemzi a magyarországi parlamenti választásokat. Vasárnap a magyarországi szavazók jelentős számban adták le voksukat, de ez jellemző a határon túli, kettős állampolgársággal rendelkező levélszavazókra is. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy szociológus végzettségű polgármesterét, az RMDSZ stratégiai igazgatóját kérdeztük.
– Mivel magyarázható, mit jelez a magas választási részvétel?
– A rendkívül magas választási részvétel azt jelzi, hogy a magyarországi parlamenti választásoknak nagyon nagy a tétje. Ugyanakkor a magas részvétel magas legitimitást is nyújt annak, aki megnyeri a választásokat. A magas részvétel mindig a demokrácia ünnepe. Az is világosan látszik, hogy a választási hajlandóság nemcsak Magyarországon magas, hanem a határon túl leadott levélszavazatok esetében is ez jellemző. Ebből az látszik, hogy ez a választás nemcsak Magyarországról, hanem az egész Kárpát-medencéről szól.

– Megítélése szerint hány parlamenti mandátumot befolyásolhatnak a határon túlról érkező levélszavazatok?
– Ezt nem lehet előre megmondani, ez ugyanis nagymértékben függ attól, hogy mennyire lesz szoros a verseny az első és a második helyezett párt között. A nyertes és vesztes kompenzáció rendszere miatt csak a legvégén derül ki, amikor minden egyes szavazatot összeszámolnak. Megítélésem szerint a határon túli, kettős állampolgárok által leadott levélszavazatok 1-3 parlamenti mandátumot tudnak befolyásolni.
– Megítélése szerint az Erdélyben leadott levélszavazatok milyen arányban oszlanak el a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt között?
– Egyrészt a 2022-es választások tapasztalatai alapján, másrészt a tavaly év végén és idén készített közvélemény-kutatásaink eredményei alapján azt tudom mondani, hogy az erdélyi magyaroknak, akik regisztráltak a magyarországi parlamenti választásokra és részt is vesznek a szavazáson, kb. 90 százaléka a Fidesz–KDNP-re szavaz.
Ami még elmondható, hogy a mostani szavazásra megnőtt a regisztráltak száma, és többen adtak le levélszavazatot, mint négy évvel ezelőtt. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közlése szerint már a szombati összesítésben megjelenő levélszavazatok száma meghaladta a 4 évvel ezelőttit. Fontos továbbá, hogy idén jelentősen kevesebb lesz az érvénytelen levélszavazatok száma/aránya. Miközben négy évvel ezelőtt a levélszavazatok 15 százaléka volt érvénytelen, most arra számítunk, hogy csak 5 százalék körül lesz az érvénytelenül kitöltött levélszavazatok aránya.
CSAK SAJÁT