A magyarországi támogatások nem egy kényelmes kiegészítést jelentenek, hanem sok esetben az egyetlen reális forrást olyan beruházásokhoz, amelyek a közösségi fennmaradás feltételeit biztosítják – mondta a Maszolnak Pászkán Zsolt. A politikai elemző szerint egy magyarországi kormányváltás esetén nem az a fő kérdés, hogy ki lépne a jelenlegi rendszer helyébe, hanem az, hogy egyáltalán maradna-e olyan finanszírozási modell, amely képes fenntartani intézményeket és fejlesztéseket. 

– Számít-e az erdélyi magyarok politikai döntésénél, hogy mi zajlik a magyarországi kampányban? Ők is „buborékok” részei, vagy a saját tapasztalataik alapján döntenek?

– A félreértések elkerülése érdekében rögzíteni szeretném, hogy az alábbiakban „erdélyi magyarok” alatt a magyarországi választáson részt venni akaró és tudó polgárokat értem. Ezen pontosítás után csak közvetett, részben empirikus, részben származtatott adatokat vehetek figyelembe, ugyanis nem készült átfogó és semleges felmérés (a magyar nyelvű „progresszív” médiában keringtetett, megfelelő tudományos ellenőrzésnek alá nem vetett „felméréseket” nem tartom ilyennek) arról, hogy melyek a valós folyamatok e közösségen belül. 

Mégis, az eddigi választási eredmények és az erdélyi magyar közösség politikai reakciói (vagy azok elmaradása) különféle olyan ügyekben, amelyeknek befolyásuk kellene legyen a politikai döntésekre, arra engednek következtetni, hogy nagyjából ugyanazok a mozgások tapasztalhatók, mint a jelenlegi Magyarország konzervatívabb választói csoportjában. Azaz egy viszonylag stabil, eléggé elszánt és meggyőződéseiben – egyelőre – nehezen megváltoztatható társadalmi csoportról van szó, amely nem nagyon látszik engedni az elbizonytalanítására irányuló kísérleteknek.

A „buborékok” természetesen működnek, de az ezeken belüli folyamatok csak korlátozottan és erősen aszimmetrikusan jelennek meg a szavazatokban. Ennek egyik fő oka, hogy a magyarországi választáson nem azonos mértékben vesz részt a két markánsabb „buborék” tagsága. A jobboldali, konzervatív erdélyi magyarok esetében nagyobb súlya van az össznemzetben való gondolkodásnak és a szolidaritásnak, ezért magasabb a magyar állampolgársággal is rendelkezők aránya. Ennek a csoportnak a rendszerváltás utáni, de különösen az Orbán-kormányok alatti hatalmi átrendeződés olyan új politikai, gazdasági, kulturális, oktatási és társadalmi lehetőségeket nyitott meg, amelyektől korábban nagyrészt el volt zárva, vagy részvétele erősen korlátozott volt – sokszor még a közösségen belül is. Így ennek politikai értékválasztása stabilabbnak tűnik a magyarországi ellenzéki kampányokkal vagy kormányzati hibákkal szemben is.

Kapcsolódó

Erdélyi levélszavazatok: progresszív románok is támadásba lendültek

A Declic civil szervezet a román hatóságok fellépését kéri az erdélyi magyar választók voksainak „biztonságáért”.

magyarországi választások levélszavazás levélszavazat levélszavazatok

Ezzel szemben a zömmel a kommunista időszakban kiváltságos, majd a rendszerváltás után is pozícióit részben átmentő, de az Orbán-kormányok idején háttérbe szoruló, és ehhez igazodva ideológiai „korrekciókat” végrehajtó körök által dominált „buborék” nemcsak kisebb, de sok esetben magyar állampolgársággal sem rendelkezik. Így legfeljebb a magyarországi közbeszéd torzításában tud szerepet vállalni. A két markáns csoport mellett léteznek kevésbé elkötelezett választók is, akik elsősorban saját tapasztalataik alapján döntenek. Az ő esetükben a konkrét, életükben is érzékelhető hatások – óvodák, iskolák, templomok felújítása, közös programok – nagyobb súllyal esnek latba, mint a médiában zajló kampányok.

– A magyarországi ellenzék, s annak erdélyi szócsövei folyamatosan azt kifogásolják, hogy a Fidesz mellett kampányol az RMDSZ. Egy pillanatig sem merült fel a kérdés, hogy a Tisza Párt milyen erőfeszítéseket tett arra, hogy közeledjen az erdélyi magyar közösség legitim érdekképviseleti szövetségéhez. Magyar Péter feladta Erdélyt a kampányban?

– Itt egy jellegzetes kettős mércével van dolgunk. „Egyenlő távolságot” követelnek egy olyan közösségtől, az erdélyi magyarságtól, amellyel szemben részükről teljes mértékben hiányzik az egyenlő nemzeti jellegű odafigyelés és amely nagyon is húsbavágóan érzi meg az ezen a téren esetleg  bekövetkező változásokat. Nem csak a kampányban kellene az elcsatolt magyarokkal foglalkozni és nem kell ahhoz kormányon lenni, hogy élő, hatékony kapcsolatok épüljenek ki. Ugyanakkor azt elvárni, hogy az erdélyi magyarok és azok politikai képviselői önkorlátozást gyakoroljanak olyanok kedvéért, akik vagy gyalázzák őket (pl. a Demokratikus Koalíció), vagy csak „biodíszletnek” használják (a Tisza Párt két vérszegény próbálkozása több mint másfél évvel ezelőtt), az nemcsak a valóságtól elrugaszkodott, hanem egyenesen nevetséges. Ráadásul ez a fajta hergelés a „megcélzott” erdélyi magyarok lenézése is, azt feltételezve róluk, hogy a választók egyenként valamiféle kollektív jelre várnak és nem tudnak önmaguk is döntést hozni. Ez nagyon is jellemző az „elitista” gondolkodásra: ha ellenünk szavazol birka vagy, ha mellettünk, akkor „autonóm polgár”. 

A bevetett eszközök is „internacionalizálódtak”

– Ha már nyilvánvaló, hogy nem terem babér a Tiszának Erdélyben, az USR-hez közel álló „csapatok” támadásba lendültek: a Declic nevű „aktivista szervezet” és Nicu Ştefănuţă európai parlamenti képviselő szinte napi rendszerességgel kampányol Orbán Viktor és a Fidesz ellen. Mivel magyarázható ez a hirtelen felerősödött érdeklődés részükről?

– Az előző választások alkalmával is voltak „progresszív” próbálkozások, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) többször is kampányolt magyarországi „elvtársi” pártoknak, mozgalmaknak. Most viszont a szélsőbaloldalnak, proxyként a Declic-et felhasználva, nemcsak azért kellett ellenkampányra átváltania, mert a magyarországi választáson már nem indul a szélsőbaloldali Momentum, hanem mert nagy valószínűséggel „megrendelő” is akadt erre, az eurokrácia képviselőinek a személyében. A 2026-os magyarországi választással kapcsolatos érdekek ugyanis jóval túllépték a jelenlegi Magyarország, de még a Kárpát-medence határait is, így a bevetett eszközök is „internacionalizálódtak”. Ezt támaszthatja alá az is, hogy Nicu Ştefănuţă kampányolása sem magyarországi, de még erdélyi magyar vonatkozásban sem értelmezhető, szövegei (az ezzel foglalkozó szakértőkön, elemzőkön kívül), legfeljebb a magyar nyelvű „progresszív” „buborékba” juthat el, de erős a gyanúm, hogy a többség még ott sem tudja, ki fia-borja az EP-képviselő. Az ő szerepe azoknak a „laboratóriumban gyártott bizonyítékoknak” a nemzetközi „pecséttel” való ellátása, megerősítése, melyekre egy szoros, vagy az eurokrácia számára kedvezőtlen eredmény esetén rá lehet(ne) támaszkodni a választás tisztaságának megkérdőjelezése céljából.

– Célkeresztbe kerül a levélszavazat is. Tizenkét év után, éppen most vált „problémássá” Orbán magyarországi és romániai bírálóinak a levélvoks. Miért?

– Ez eddig is „problémás” volt, mert ezzel kapcsolatosan lehet a legjobban manipulatív kijelentéseket tenni. Ezt azért fogalmazom meg ennyire sarkosan, mert még 2026-ban is vannak olyan „szakértők” és „influenszerek”, akik azt állítják, hogy valamiféle torzító diszkrimináció van a „kormánypárti határon túliak” és az „ellenzéki nyugaton élők” között. Legutóbb a magukat most éppen Egyenlőbb Erdélyért Mozgalomnak nevező „csúcsértelmiségiek” és a hozzájuk csapódó agitproposok házaltak azzal több székelyföldi helyszínen is, hogy „egyenlő hozzáférést a szavazati jog gyakorlásához minden magyarnak!” és, hogy „az egyenlőtlenségek sorából nem lehet kihagyni a szavazást sem, hiszen nem ugyanúgy szavaz egy erdélyi magyar, mint mondjuk egy amerikai magyar. Míg nálunk levélszavazatok vannak, addig az Egyesült Államokban akár több száz kilométert is utazni kell egy külképviseletre, hogy valaki leadhassa a szavazatát. Ez a rendszer pedig további feszültségeket szül, ezeket a különbségeket is ki kellene egyenlíteni.” Holott a törvény nagyon is egyértelműen fogalmaz:

Vagyis a lakóhely számít, de nem úgy, ahogy ők állítják. Azaz, aki magyarországi lakcímmel rendelkezik az egyféleképpen szavaz, aki nem rendelkezik magyarországi lakcímmel, az másféleképpen, de függetlenül attól, hogy Nagybányán, vagy Torontóban él. Mivel a nyugati diaszpórában zömmel olyan, a jelenlegi Magyarországról önként kivándorolt magyar állampolgárok élnek, akik rendelkeznek (még) magyarországi lakcímmel, rájuk a Magyarországon élő és lakcímmel is rendelkező személyekre vonatkozó szabályok érvényesek. A többire pedig a magyarországi lakcímmel nem rendelkezőkre vonatkozó szabályok. Akik nem azért szavaznak csak az országos listára, mert „büntetésben” vannak, hanem mert az ő esetükben a lakcím szerinti választókörzetek értelmezhetetlenek. Mivel nem tudom elhinni, hogy nem egy, hanem – állításuk szerint – már 80 „csúcsértelmiségi” sem képes elolvasni, és értelmezni egy meglehetősen rövid és ékes magyar nyelven írt szöveget, itt nyilvánvalóan egy manipulációról és annak tudatos terjesztéséről van szó. Amúgy ez a fajta gyakorlat nem előzmények nélküli a „progresszív” oldalon. Egy marosvásárhelyi „partizánőrs” 2022-ben már megpróbálkozott egy balul sikerült „szavazatégetéses” provokációval, így nem lehet kizárni, hogy most is lesz valamilyen „akció”, de ez már kezd „hagyománnyá” válni.

– A Fidesz erdélyi és magyarországi ellenzői támadják a magyarországi támogatásokat is, de arról senki nem beszél, hogy mi lenne, ha azok elmaradnának. Ki lépne a magyar kormány helyébe? Mire lehet számítani egy magyarországi kormányváltás esetén?

– A vita itt valójában egy alapvető kérdést kerül meg: mi lenne az alternatíva a magyar támogatások helyett? A bírálatok rendszerint úgy vetődnek fel, mintha létezne egy másik finanszírozási modell, amely ugyanazokat az intézményeket, beruházásokat és közösségi fejlesztéseket biztosítaná – csak „átláthatóbban” vagy „szakmaibban”. Ilyen alternatíva azonban nincs. És mivel nincs ilyen a tarsolyukban, a „progresszív” bírálók az utóbbi időben azt próbálják méricskélni, hogy mit „ad Budapest” és mit „ad Bukarest”, mintha ez bármilyen relevanciával bírna. A két szereplő funkciója ugyanis nem azonos. A román államnak állampolgári, közigazgatási és alkotmányos kötelezettségei vannak a saját polgáraival szemben, míg a magyar kormány nemzetpolitikai alapon, kiegészítő jelleggel avatkozik be ott, ahol a közösségi fennmaradás feltételei másként nem biztosítottak.

A román állam sem történelmileg, sem jelenleg nem tekinti feladatának a magyar közösségek intézményi és gazdasági megerősítését. Az, hogy egyelőre nem törekszik ezek nyílt felszámolására ukrán mintára, részben a rá is kötelező nemzetközi normák, részben a közösség mérete és politikai súlya, illetve nem utolsósorban a jelenlegi magyar kormány odafigyelése és az általa kikényszerített támogatási „verseny” következménye. Éppen a román állam saját adófizetőivel szembeni közömbössége – rosszabb esetben ellenszenve – miatt kényszerült a jelenlegi magyar kormány arra, hogy átértékelje a támogatási politikáját és annak szerkezetét.

Ebben a helyzetben a magyar támogatások nem egy kényelmes kiegészítést jelentenek, hanem sok esetben az egyetlen reális forrást olyan beruházásokhoz, amelyek a közösségi fennmaradás feltételeit biztosítják. A kritika mégis egyszerre próbálja lekicsinyelni ezek jelentőségét, miközben túlhangsúlyozza az állítólagos negatív hatásaikat. Ez belső ellentmondás: ami marginális, az nem lehet strukturálisan meghatározó, ami pedig strukturális, az nem nevezhető jelentéktelennek.

Kapcsolódó

A négy évvel ezelőttinél magasabb erdélyi szavazati arányra számítanak   

A választópolgárokhoz érkező levélcsomag tartalmaz egy általános tájékoztatót, egy azonosítólapot, az országgyűlési listás szavazólapot, valamint egy belső és külső borítékot.

magyarországi választások levélszavazás levélszavazat levélszavazatok

Valójában a jelenlegi támogatáspolitika egy korábbi, szétaprózott „segélylogikát” váltott fel, amely nem volt alkalmas arra, hogy tartós intézményi és gazdasági alapokat teremtsen. Az elmúlt években ezzel szemben egy olyan irány rajzolódott ki, amely infrastruktúrára, beruházásokra és közösségi vagyonra épít. Egy magyarországi kormányváltás esetén ezért nem az a fő kérdés, hogy ki lépne a jelenlegi rendszer helyébe, hanem az, hogy egyáltalán maradna-e olyan finanszírozási modell, amely képes fenntartani ezeket az intézményeket és fejlesztéseket. Ha nem, akkor a vita nagyon gyorsan nem a „támogatások minőségéről”, hanem a megszűnésük következményeiről fog szólni.

– A jelenlegi magyar kampányban tényleg szinte mindent bevetnek az ellenfelek. Erdélyből szemlélve az egyik legszánalmasabb próbálkozás az Orbán- Ceaușescu párhuzam propagálása értelmiségi ellenzéki szimpatizánsok, aktivisták, politikusok részéről. Sírjunk vagy nevessünk?

– Ez csak róluk és a kétségbeesésükről állít ki szegénységi bizonyítványt, nem hiszem, hogy politikai elemzői szinten kellene ezzel foglalkozni, vannak ilyesmire illetékesebb szakemberek.