Ahol eddig volt, ott most is indul magyar előkészítő osztály Szatmár megyében

Megkezdődött a beiratkozás az előkészítő osztályokba, Szatmár megyében pedig úgy tűnik, nem lesz jelentős változás, azaz minden iskolában, ahol eddig magyar előkészítő osztály volt, ezúttal is indulnak. Elképzelhető azonban, hogy bizonyos helyeken fél, vagy negyed osztály indul, ennek pedig az egyik oka, hogy a nagyobb települések iskolái népszerűbbek a helyi, vidéki intézményeknél.

A 2021–2022-es tanévben 61 előkészítő osztály indult, ezekben összesen 1058 magyar diák kezdte meg a tanulást. Az új tanévben, azaz 2022–2023-ban a beiskolázási terv szerint 57,5 magyar előkészítő osztály indul 1011 diákkal, ám ez az adat már most változást jelez előre.

„A beiskolázási terv egy dolog, de a folyamatosan változó világunkban a pontos osztályszámot és létszámot majd csak szeptemberben lehet megmondani, az iskolakezdés után. Az 57 és fél osztály a beiskolázási tervből máris több, hisz nemrég jelezte az egyik vidéki iskola, hogy mégis tud teljes osztályt indítani” – nyilatkozta a Maszolnak Szejke Ottilia Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes.

Tőle tudtuk meg azt is, hogy az új tanévben, az elmúlt évhez hasonlóan egy magyar speciális osztály is indul sérült gyermekek számára. Ebben a múlt szeptemberben 7 gyerek kezdte meg a felkészülést az iskolára, most – a beiskolázási terv szerint – négy diák kezdi el a tanulást.

Német nyelvű előkészítő osztályból tavaly is és most is négy osztály indul, 77 diák volt tavaly szeptemberben, a tervek szerint pedig 88 kisdiák kezdi az iskolát most szeptemberben a megye két iskolájában.

„A szülőknek jó lenne átgondolniuk a helyzetet, amikor a gyermekeket előkészítő osztályba adják, és sokan a kisebb településről a nagyobb községközpontba vagy városba viszik a gyermeket. Ezzel sok felesleges utazásnak és bonyodalomnak teszik ki a kicsiket, ráadásul a kis település magyar közössége saját maga számolja fel a helyi magyar oktatást” – mutatott rá a főtanfelügyelő-helyettes. „Kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőként is dolgoztam, tudom, hogy minden elemi osztályban jól felkészült, hozzáértő pedagógusok oktatják a gyerekeket, akár vidéki, akár városi iskoláról beszélünk” – tette hozzá.

Külön probléma az is, amikor magyar szülők román tagozatra adják gyermekeiket abban bízva, hogy ezáltal azt a nyelvet jobban megismerik és jobban boldogulnak majd az életben. Erről már bebizonyosodott, hogy nem feltétlenül igaz, a kisgyermekek számára fontos, hogy jól ismerjék anyanyelvüket, azon sajátítsák el kultúrájuk alapjait – jegyezte meg a helyettes főtanfelügyelő.

A kilencedik osztályt kezdők esetében a beiskolázási terv jóval nagyobb diáklétszámot mutat mind az elméleti középiskolai, mind a szakközépiskolai osztályok tekintetében. Az induló osztályok számát tekintve 15-ről 18-ra nő az elméleti líceumi osztályok száma, a szakiskolai osztályok száma pedig 12-ről 14-re. Sőt a diákok száma is jelentősen emelkedik: elméleti középiskolában 344-ről 451-re, szakközépiskolában 274-ről 339-re.

„A beiskolázási terv szerint magasabb lesz a diáklétszám, de a számoknak ebben az esetben sem lehet hinni. Ez egy előrejelzés, a nyolcadik osztályban tanulók száma alapján jött ez ki, de könnyen elképzelhető, hogy vannak, akik külföldön kezdik meg a kilencedik osztályt, vagy az is lehet, hogy román nyelvű nyolcadikból magyar nyelvű kilencedikben folytatná a tanulmányait néhány diák” – mondta Szejke Ottilia.

Azt is megjegyezte, hogy a 2021–2022-es tanévben a kilencedikes diákok alacsony számára egy másik magyarázat is van. Ők az a generáció, akiknek az iskolakezdési évben előkészítő és első osztály is indult, így a gyerekek egy része az akkor még sok kérdést felvető nulladik osztályban, egy másik része a hagyományos első osztályban kezdte el az iskolát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?