Ekkor zajlik a beiratkozás az előkészítő osztályokba

Július 7-éig írathatók be az előkészítő osztályba azok a gyerekek, akik 2020. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket – derül ki a tanügyminiszter rendeletéből. 

A Monica Anisie tárcavezető által aláírt és a Hivatalos Közlönyben megjelent rendelkezés értelmében a gyermek szülője vagy törvényes képviselője, gyámja online is letöltheti a beiratkozási lapot, és elküldheti azt (e-mailen vagy postai küldeményként) az iskolának, a szükséges dokumentumok másolata és egy saját felelősségre írt nyilatkozat kíséretében, amelyben az adatok hitelességéért kezeskedik. 

Azokat a gyerekeket, akik 2020. szeptember 1. és december 31. között töltik be a 6-ik életévüket, szintén július 7-éig lehet beíratni a szülő/gyám írásos kérésére az előkészítő osztályba, ebben az esetben ajánlást kell kérni attól az óvodától, ahova a gyermek járt a mostani tanévben. Az ajánlást e-mailen vagy postán is lehet kérvényezni, és az óvoda e-mailen és postán is elküldheti, utóbbi esetben átvételi bizonylattal. 

Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy más országból érkezett haza, a szülő/gyám a Megyei Oktatási Erőforrás- és Tanácsadó Központtól (Centrul Judeţean de Resurse şi Asistenţă Educaţională) kell hogy kérje a jóváhagyást, ezt szintén le lehet bonyolítani e-mailen vagy postai úton. 

A gyerekek előkészítő osztályokba való besorolásának első szakasza július 8-a és 20-a között zajlik egy számítógépes alkalmazás és az iskola vezetőségének határozatai alapján. Július 21-e és 31-e között a fennmaradó helyekre sorolják be azokat a gyerekeket, akik valamilyen okból nem vettek részt az első szakaszon. 

Szeptember elseje és 4-e között a tanfelügyelőségek összesítik és megoldják minden olyan gyermek helyzetét, akiket egyetlen oktatási intézménybe sem írattak még be, vagy más okok miatt problémák merültek fel, mindenekfölött a gyermek érdekét tartva szem előtt – áll a rendelkezésben. 

Amennyiben a kérelmezés, illetve az engedélyek kibocsátása és elküldése e-mailen vagy postai úton zajlik, az oktatás megkezdése után legtöbb két héttel fel kell mutatni a kérvényhez csatolt dokumentumok eredetijét.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?