Agyba-főbe vertek a rendőrök a javítóintézetben egy fiatalt

Megverte két rendőr a buziaşi-i javítóintézet egyik fogvatartottját, ököllel és gumibottal ütlegelték, rugdosták a fiatalt.

A hétfőn történt esetről csütörtökön került nyilvánosságra egy felvétel. E szerint a javítóintézet mintegy húsz fogvatartottját felsorakoztatták a felügyelőik az udvaron egy kerítés mellett. A két rendőr kiragadott egy fiatalt a sorból, a földre lökték, rugdosták és ököllel, gumibottal hevesen ütlegelték. Ezután visszaállították a sorba a bántalmazott fogvatartottat, majd egyikük egy másik fiatalt is felpofozott.

Illusztráció: Pixabay

Az Országos Börtönigazgatóság fennhatósága alatt működő buziaşi-i javítóintézet célja a bűncselekményt elkövető kiskorúak és fiatalok társadalmi reintegrációja.

Az intézményekről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után Alina Gorghiu igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy feljelentést tett az ügyészségen a történtek miatt, és elrendelte a javítóintézet vezetőségének leváltását. „Felháborító és elfogadhatatlan, ahogyan egyes alkalmazottak ebben a központban értelmezik a kötelességeiket” – írta bejegyzésében.

Közölte azt is, hogy utasította a minisztérium ellenőrző testületét a történtek kivizsgálására. Emellett kérni fogja, hogy a javítóintézet személyzetét küldjék sürgősen képzésre, a fogvatartottak számára pedig biztosítsanak pszichológiai tanácsadást.

„Arról biztosítok mindenkit, hogy nem fogok eltűrni ilyen brutális cselekedeteket. Ilyen embereknek nincs helyük a rendszerben. Egyiküknek sem! Zéró toleranciát hirdetek! Mégis csak egy olyan intézményről van szó, amelynek az a feladata, hogy visszaillessze a gyermekeket és fiatalokat a társadalomba, nem pedig az, hogy bottal verje szét a jövőjüket” – írta bejegyzésében Gorghiu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?