Február végén jelentette be a temesvári Várbástya Egyesület, hogy aláírták a Magyar Ház adásvételi szerződését a Timpress lapkiadó részvénytársasággal, és ezzel a bánsági magyar közösség számára szimbolikus jelentőségű épületért folytatott sok évtizedes szélmalomharc ért véget. Miután nem sikerült az igazságszolgáltatás útján visszaszerezni a román kommunista diktatúra idején államosított épületet, a magyar állam támogatásával megvásárolták a jelenlegi tulajdonostól az ingatlant, így a Magyar Ház ismét magyar közösségi tulajdonba került.

Mi a tanulsága és az üzenete ennek a hosszú tárgyalási-előkészítési időszaknak? – kérdeztük Tamás Pétertől, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzuljától, a Várbástya Egyesület elnökétől.

A temesvári magyar közösség nagyon régóta vágyott arra, hogy visszakapja, jobban mondva: visszaszerezze a Magyar Házat – kezdte. „Ezt az álmot dédelgettük nemzedékről nemzedékre, és egy csodálatos dolog történt most, 2022-ban, amikor is sikerült megvásárolnunk az épületet. Ennek szerintem az egész Kárpát-medence számára üzenete van, éspedig az, hogy egy bármennyire is kis közösségről – itt, ugye, szórványról van szó –, ha nem adja fel a reményt, visszaszerezheti azt, ami tulajdonképpen az övé volt. Bízunk benne, hogy ezzel magyar jövőt építhetünk a Bánságban” – fogalmazott.

Az elődeink építették ezt a házat, és ezt szó szerint értem, mert a dédnagyapám, Osztie Andor, a Dél-Magyarországi Közlöny főszerkesztője volt az egyik, aki a gyűjtést szervezte az anyagiakra, az emberek téglajegyeket vettek, így adták össze a pénzt. A dédapám sajnos meghalt egy hónappal a ház avatása előtt. Rajta kívül báró Ambrózy-t, de sok más személyiséget is megemlíthetnénk, akik az 1920-as években gyűjtöttek hihetetlen szorgalommal, és Székely László műépítész ingyen elkészített tervei alapján felépítették a Magyarok Házát itt, a Bánságban, mint annak a szimbólumát, hogy a magyar közösségnek nem szabad feladni a reményt, és össze kell tartania.

Ez éltetett bennünket. Gyakran megfogalmazódott bennünk, hogy mihez ragaszkodunk tulajdonképpen: pusztán kövekhez? – hiszen máshol is vehetünk egy épületet… A válasz erre az, hogy azokhoz a kövekhez ragaszkodunk, amelyeket elődeink fektettek le, mégpedig nem akármilyen okból, hanem ennek volt eszmeisége, az , hogy közösséget, összefogást teremtsünk.

Ez az összefogás és közösségépítés megnyilvánul ma is a Várbástya Egyesületben?

Igen. Ezelőtt hat évvel alakult meg a Várbástya Egyesület 26 alapító taggal, akik, bár magánszemélyek, valamennyien képviseltek egy-egy intézményt, szervezetet: magyar iskolát, színházat, civil szervezetet vagy egyházat, és azóta bővült a tagság. Ezért hoztuk létre az egyesületet, hogy mindenki helyet kapjon benne, hogy a közösségi összefogás jegyében szervezzünk rendezvényeket, és szerintem elmondható ez egy sikertörténet: a Temesvári Magyar Napokat tavaly hatodszor rendeztük meg, irodalmi kör és most már improvizációs színházestek is vannak a Küttel-klubban, borkóstolókat tartunk, könyvet adtunk ki, tehát aktívak vagyunk, és érezzük, hogy van igény erre, az emberek örömmel fogadják.

Az eszmeiségen túlmenően gyakorlati okok is vezéreltek bennünket: a Magyar Házban volt és van jelenleg is a Heti Új Szó szerkesztősége, az RDMSZ és a gazdaegylet székháza, itt működik az ifjúsági szervezet, a TEMISZ, és ha nem szereztük volna vissza ezt a házat, el kellett volna költözniük, kétséges lett volna a jövő. Így viszont itt maradhatnak, de ide költözik a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány, és reméljük, más civil szervezetek is, mint ahogy a tiszteletbeli konzulátus ide helyezi székhelyét. Sőt terveink szerint egy hungarikumboltot fogunk nyitni, magyar bisztrót üzemeltetünk majd, tehát egy igazi magyar központ lesz itt, Temesvár belvárosában.

Egybecseng ez az alapítók céljával, hiszen a magyar kultúra várának szentelték az épületet, miután az első világháborút lezáró trianoni békediktátum után székhelyeik nélkül maradtak a temesvári magyar intézmények, szervezetek. Tartson, kérem, egy jelképes idegenvezetést… Miből áll ez az ingatlan?

Áll egy A és egy B épületből, az utóbbi a 1970-es években épült, ott volt a Renașterea Bănățeană szerkesztősége. Ezt is megvásároltuk, és a szomszéd házhoz tartozik két kisebb üzlethelyiség, itt akarjuk működtetni a magyar boltot. Tehát van az 1930-as főépület, mögötte a B épület, egy udvar raktárépületekkel, és az utcafronton ez a bolt.

A magyar államtól a vásárlásra kapott három millió euró fedezi a felújítás költségeit is?

A vételáron kívül maradt még a felújításra, de messze nem elegendő a teljes renoválásra. Prioritásokat kell megállapítanunk: a homlokzatot akarjuk tatarozni, a pincét, a belső helyiségeket felújítani, de döntést kell hoznunk a lift használatáról, hiszen ez egy négyemeletes ház, tehát szükséges lenne, viszont nem könnyű megvalósítani. Az újságkiadás kapcsán új nyomdagépekben is gondolkodunk, ez is nagy költség. Mérlegelni kell, jól meg kell gondolni, hogy mi, mennyire éri meg. Lelkesek vagyunk, nagyok a tervek, de lassan fogunk haladni előre, és próbálunk egy szép és működő magyar központot létrehozni Temesvár szívében.

Átvettük a Timpresstől a bérlőket, jelenleg tizenegy cég fizet házbért itt. Gondoljunk bele, közel 1800 négyzetméternyi irodahelyiség van, és ez az önfenntartás szempontjából nagyon fontos, sőt még keresünk új bérlőket is. Nyilván örvendenénk, ha magyar ügyvédi irodák, orvosi praxisok nyílnának itt. Természetesen a magyar civil szervezeteknek nem kell majd fizetniük bérleti díjat, viszont a közköltséghez ők is hozzá kell járuljanak. Egy kis „meglepetés” a temesvári önkormányzat részéről, hogy a dráguló fűtés- és áram mellett háromszorosára emelte az éves ingatlanadót.

Említette, hogy a dédapja is a Magyar Ház építésének kezdeményezői között volt. Ezért a személyes ambíció is szerepet játszott a ház visszaszerzésében?

Nem személyes ambíciónak nevezném, hanem inkább átvettem Osztie Andor, aki a Bánsági Magyar Párt főtitkára is volt, eszmei örökségét. Ezzel sokan voltak így. A kommunizmus éveiben, majd a rendszerváltás után, az 1990-es években az idősebbekben, de még a fiatalabb nemzedék tagjaiban is munkálkodott a tudat, hogy nekünk ott lenne a Magyar Ház, vissza kéne szerezni. Persze, voltak, akik legyintettek, hogy hagyjuk, azt már úgysem kapjuk vissza… Most is mondják egyes ismerőseim, hogy csipkedj meg, tényleg visszaszereztük?!

Mindvégig ott volt a remény, hogy a miénk lehet, és nekünk szükség volt egy ilyen központra. Felépült közben az Új Ezredév Református Egyházi Központ, egy gyönyörű épületegyüttes, azt is próbáljuk szellemiséggel megtölteni, de ezzel a Magyar Házzal, túl azon, hogy egy nagy érték a belvárosban, a temesvári magyarság a lelkét kapta vissza. Ezt próbáljuk megélni, össze szeretnénk fogni a magyarságot, s legyen ez a ház ennek a jelképe.

Az éveken át eredménytelenül zajló pereskedések után mennyi tárgyalás, egyezkedés, alkudozás vezetett végül a ház megvásárlásához?

Ennek nagy előmozdítója az volt, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök Temesvárra látogatott a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulóján, 2019 decemberében. A Várbástya Egyesület elnöksége összeállított egy dossziét, amiben bemutattuk a Magyar Házat, a történetét, a jelent, és azt, hogy mit jelentene, ha visszavásárolhatnánk. Átnyújtottuk ezt a tervet, és pozitívan fogadta a miniszterelnök úr. De nehogy azt gondoljuk, hogy egyszerű volt, több okból sem. Az egyik az, hogy beköszöntött a koronavírus-járvány, és emiatt bizonytalanná váltak a dolgok. Megvolt a jóakarat és a segítőkészség, de a visszatérő járványhullámok akadályozták az előrelépést. Budapestről itt jártak a mérnökök, átnézték, aztán jött egy újabb hullám, és megint leállt a dolog. Eleinte a külügyminisztérium segített, aztán tavaly nyáron kicsit megakadtak a dolgok, és végül a nemzetpolitikai államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül kaptuk meg a pénzt, ezúton is köszönöm Potápi Árpád János államtitkárnak és Szilágyi Péter miniszteri biztosnak a személyes hozzáállásukat. Végül tavaly decemberben megszületett a döntés, hogy megkaphatjuk ezt a támogatást.

Az ön szerepét ebben már ismerjük, de amúgy mi a feladata a tiszteletbeli konzulnak?

Amikor az elődöm, Pánczél Zoltán temesvári tiszteletbeli konzul meghalt, a Kolozsvári Főkonzulátusról megkeresett Vízi Gabriella konzulasszony, hogy mi lenne, ha elvállalnám a feladatot. Eleinte viccesre fogtuk, de aztán komollyá vált a dolog. Évekkel korábban, amikor olvastam Pánczél Zoltán kinevezéséről, azt gondoltam, hogy milyen óriási megtiszteltetés Temesvárt képviselni a magyar kormány előtt. Nem is álmodtam akkor, hogy az lehetnék!

Velem együtt négy magyar tiszteletbeli konzul van Romániában, bajba jutott magyar állampolgárokon segítünk, több esetünk is van – ez a klasszikus feladat. Magyarországot képviseljük itt hivatalosan, ugyanakkor a tiszteletbeli konzulátuson magyar állampolgársági esküt tehetnek azok a bánsági magyarok, akik a kedvezményes honosítási eljárás során kérik az állampolgárságot. Tehát nem kell Makóra, vagy valamelyik határhoz közeli magyarországi városba utazniuk, hanem a kolozsvári konzulátus munkatársai előtt, itt tehetnek állampolgársági esküt.

Temesváron két főkonzulátus, és ezenkívül tizenöt tiszteletbeli konzulátus működik. Rendszeresen találkozunk, elismertek vagyunk, jó a kapcsolat a városvezetéssel, és én ezenkívül – ami nem kimondottan konzuli feladat – a bánsági magyar kisebbséget próbálom segíteni.

A múlt rendszerben a családja Németországba költözött, és ön már vállalkozóként tért vissza Temesvárra. A nyugati szemléletet és a vállalkozói tapasztalatokat tudja kamatoztatni a helyi közéletben is?

Próbálom, több-kevesebb sikerrel, mert néha alkalmazkodni kell a helyi viszonyokhoz, de az biztos, hogy szervezési kérdésekben sokan segített a nyugati szemlélet és munkamorál. A Temesvári Magyar Napok megszervezése előtt úgy éreztem, hogy nagyon sok jó magyar ember van itt, de belefáradtak, reményt vesztettek, hogy ezt vagy azt nem tudjuk megcsinálni. Én olyan szemléletben nőttem fel Nyugaton, hogy aminek komolyan nekiállsz, azt nagyon jól meg lehet szervezni.

De megmondom őszintén, jómagam is kishitű voltam… Kása Zsolt elnökségi taggal álmodoztunk a magyar napok megszervezéséről, és ha hét évvel ezelőtt valaki megkérdezett volna, kompromisszumként azt is mondtam volna, hogy néhány magyar házikó, egy kis rendezvény is milyen jó lenne a központban. Ehhez képest egy hatalmas, több ezres fesztivált megvalósítottunk, amit mind a magyarok, mind a helyi románok pozitívan fogadtak!

Jelképesen és a szó szoros értelmében is mikor vehetik birtokba a temesvári magyarok a Magyar Házat?

A szerződés február 24-i aláírásával jogilag már a miénk. Több avatót is fogunk szervezni, de egyelőre kérjük a magyarok megértését és türelmét, hiszen itt még nincsenek megfelelő körülmények, nincs egy nagyterem például, tatarozni is kell. De egyre inkább szeretnénk a magyar kulturális élet központját ide áthozni, és reméljük, hogy fél, legkésőbb egy éven belül ez kész lehet.

A Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, melynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. Az épületet az erre a célra alapított Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztették. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, de csak 1967-ben államosította az épületet, amelyet az 1990-es évek elején a megyei román napilap kiadója, a Timpress szerzett meg. A temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak az elmúlt évtizedekben a Magyar Ház visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették. Előbb az államosítást rögzítő 1967-es telekkönyvi bejegyzést próbálták töröltetni, majd amikor a bíróság elutasította az érdekeltségüket, az egykori téglajegyeket megőrző temesvári magyarok leszármazottai újraalakították a Magyar Ház Rt.-t, és az alapítói okiratba beleírták, hogy a régi jogutódjának tekintik a céget. Az újraalakult Magyar Ház Rt. jogi küzdelme sem bizonyult azonban sikeresnek. A Magyar Házat 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel juttatta vissza a magyar közösségnek a román kormány, de az épület akkor már a többségében magántőkével működő Timpress tulajdonában volt, ezért a cég bírósági úton töröltette az épületet a visszaadandó ingatlanok listájáról. A cég többször is sikertelenül próbálta kilakoltatni az épületből az ott maradt utolsó magyar intézményeket.