banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A szemünk előtt erősödik meg az ukrán identitás, amelyhez Putyin katonai agressziója járult hozzá

Óriási humanitárius válságok elé néz Afrika, illetve Kelet-Ukrajna az oroszok inváziója miatt. A konfliktus alapjaiban rengette meg a hidegháború után kialakult nemzetközi rendszert Európában, de a világ távolabbi pontjain is komoly következményei lesznek a háborúnak – derült ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Az ukrán válság hatása a Közel-Keletre és Afrikára című kerekasztal-beszélgetésén.

Az MCC nyilvános előadásaival nyitni szeretne a helyi közösségek felé, hogy az oktatás, a diákok tehetséggondozása mellett az érdeklődők szélesebb körének is hasznos, érdekes beszélgetéseket nyújtson – idézi Talpas Botondot, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatóját a szervezet közleménye. „Igyekszünk aktuális, változatos témákat érinteni rendezvényeinken, és szeretnénk, ha az MCC kiterjedt oktatói hálója által olyan neves előadók, kutatók jutnának el az erdélyi városokba, akik felkeltik a helyiek érdeklődését és hasznos tudást nyújtanak” – tette hozzá. A kolozsvári központú MCC más városok közösségeit is megszólítaná: április elején Nagyváradon és Szatmárnémetiben rendeztek előadásokat a helyi MCC-kirendeltségeken, a hónap végén pedig folytatódik a Transylvania Lectures sorozat Kolozsváron Charles Crawford volt diplomata előadásával.

Fotók: MCC

A kolozsvári MCC-központban hétfőn dr. Nagyné Rózsa Erzsébet, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa és dr. Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, az MCC Migrációkutató Intézetének kutatási igazgatója osztotta meg gondolatait. A beszélgetés moderátora, dr. Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának dékánja a háború következményeiről, a várható válságokról és a nemzetközi helyzet alakulásáról kérdezte a szakembereket.

Dr. Nagyné Rózsa Erzsébet elmondta, látványosan sérül az a második világháború óta fennálló alapelv, hogy erőszakkal nem lehet területet szerezni. Az előadó rámutatott: tagadhatatlan, hogy a szemünk előtt erősödik meg az ukrán nemzet, és maga „Putyin az ukrán nemzetépítés keresztapja”. Kialakul az államához ragaszkodó ukrán nemzeti identitás, amely akár ukrajnai oroszokat vagy másokat is magában foglal. A folyamat már a Szovjetunió felbomlásakor elkezdődött, a jelenlegi háború azonban óriási lökést ad ennek. Eközben az Oroszországra kiszabott szankciók hatása még kérdéses.

Az elhúzódó konfliktusnak globális következményei is vannak: az érintett felek nagy műtrágya- és gabonaexportőrök, a Közel-Keleten és Afrikában pedig a lakosság óriási hányada él szegénységben. Az államok szigorúan osztják be az alapvető élelmiszerek adagolását, de nem tudják sokáig fenntartani a dotációt. Százmilliós nagyságrendről van szó: ha az államvezetéseknek nem sikerül ennyi embernek élelmiszert biztosítaniuk, kenyérlázadások, polgárháborúk törhetnek ki.

A harmadik világban hidegháborús struktúrákat kezdünk látni – fűzte hozzá dr. Marsai Viktor. Az afrikai országok nem köteleződnek el egyik oldalra sem, hiszen Oroszország szisztematikusan építkezik a térségben: megtalálják a réseket a gazdaságban, bevonulnak és vigyáznak rá, hogy ne szóljanak bele a politikába. Az élelmiszerek és energiahordozók árának növekedése már a háború előtt beindult, így nem tudhatjuk, mekkora lesz még ezután a kár – vélte a szakember.

Azokban az országokban, ahol belső konfliktusok zajlanak (például Szomáliában vagy Szudánban), máris közel vannak az éhséglázadáshoz és konkrét éhínséghez. A nemzetközi segélyszervezetek világszerte 80 millió ember napi ellátásához járulnak hozzá, az árnövekedések miatt azonban vagy kevesebb embert látnak majd el, vagy ugyanannyian kapnak majd kevesebb élelmet. Eközben a demográfiai, gazdasági folyamatok alakulása, a klímaváltozás tempója sem ad okot az optimizmusra. Humanitárius válság következik, hiszen a legnagyobb donoroknak, a nyugati államoknak most a négymillió ukrán menekült ellátásával is számolniuk kell.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?