A repülővel vagy hajóval Franciaországba érkező európaiaknak karanténba kell vonulniuk

Minden 11 évesnél idősebb személynek, aki az európai országok valamelyikéből légi vagy tengeri úton érkezik Franciaországba, saját felelősségre írt nyilatkozatot kell bemutatnia a fedélzetre lépés előtt, amelyben vállalja, hogy a Franciaországba való megérkezésekor 7 napra elkülönülésbe vonul.

A román külügyminisztérium (MAE) tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt a francia hatóságok kiegészítették a Franciaországba való beutazás feltételeit leszögező január 22-i közleményüket.

A rendelkezések értelmében mindenkinek, aki Franciaország területére lép, egy 72 órásnál nem régebbi, negatív PCR-tesztet kell felmutatnia. Ezen kívül minden 11 évesnél idősebb személynek, aki az európai térségből (Európai Unió, Andorra, Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia, San Marino, Vatikán és Svájc) Franciaországba utazik, saját felelősségre nyilatkozatot kell tennie, amelyben vállalja, hogy 7 napra elkülönülésbe vonul, majd a hét elteltével egy második PCR-tesztet is elvégeztet. A nyilatkozatban ugyanakkor ki kell jelentenie, hogy nincsenek a Covid-19-re utaló tünetei és az utóbbi 14 nap során nem érintkezett koronavírussal fertőzött személlyel.

Az intézkedés nem vonatkozik a közúton vagy vasúton érkező utasokra, határ menti ingázókra és szállítókra.

A külügyi tárca emlékeztet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek a párizsi román nagykövetség telefonszámain: +33 (0) 1 47 05 29 66, +33 (0) 1 47 05 27 55, +33 (0) 1 45 50 39 97, +33 (0) 1 47 05 10 40, Románia strasbourgi főkonzulátusán: +33 369.321.938, Románia marseille-i főkonzulátusán: +33 4 91221741, Románia lyoni főkonzulátusán: +33 (0) 478 607 252, +33 (0) 478 607 266, +33 (0) 478 607 322, +33 (0) 478 607 077.

A rendkívüli helyzetben lévő román állampolgárok rendelkezésére áll a párizsi diplomáciai képviselet segélyhívó száma: +33 (0) 6 80 71 37 29, illetve Románia strasbourgi főkonzulátusának: +33 6 27 05 00 22, Románia marseille-i főkonzulátusának: +33 6 10027164, Románia lyoni főkonzulátusának sürgősségi száma: +33 6 43627736.

(Nyitóképen a párizsi Orly-repülőtér | Fotó: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?