A mobilozva vezető taxis megfenyegette az őt igazoltató rendőrt

A Ploiești-i közúti rendőrség irodájában fenyegette meg az őt igazoltató rendőrt egy taxisofőr, közölte Facebook-oldalán az Europol rendőrszakszervezet, újabb példaként a rendfenntartók elleni erőszakos viselkedésre, miután egy másik sofőr nemrég elgázolta az őt leállítani próbáló rendőrt.

„Azt hiszed, hogy mindig egyenruhát viselsz majd? Találkozunk a szabad idődben, és majd meglátod!” – mondta a taxisofőr a rendőrnek. A fenyegetést állítólag a rendőr több kollégája is hallotta.

A 33 éves taxisofőrt csütörtök este nyolc óra körül állították le a közúti rendőrök, mert észrevették, hogy nem viselt biztonsági övet és hands-free nélkül beszélt telefonon. A beszámoló szerint a sofőr már akkor dühös lett, amikor leállították, azt mondta, hogy nem mutatja meg az igazolványát, sőt, el is indult az autóval az egyik rendőr irányába, akit így majdnem elütött. A rendőr elővette a szolgálati fegyverét, amit nem sütött el, de a taxisofőr csak akkor állította le az autója motorját, amikor további rendfenntartók érkeztek a helyszínre, hogy bekísérjék az őrsre. Itt, a közúti rendőrség irodájában hangzott el a szóbeli fenyegetés.

Az Europol szerint a megfenyegetett rendőrt értesítette az esetről a feletteseit, az esettel foglalkozó ügyész azonban úgy döntött, nem rendeli el a taxisofőr őrizetbe vételét, mert a férfi nem közveszélyes. A rendőrszakszervezet szerint az ügyészi döntés kettős mércéről tanúskodik, volt ugyanis példa arra, hogy előzetes letartóztatásba került egy férfi, aki faxon átküldött üzenetben fenyegetett meg egy bírót.

(Címlapfotó: a Román Rendőrség Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?