A miniszterelnök meglebegtette a fizetéseikkel elégedetlen kormányalkalmazottak kirúgását – közben folytatódik a spontán tiltakozás

A több mint ezer eurós fizetéseikkel elégedetlen kormányalkalmazottak menesztéséről beszélt csütörtökön Marcel Ciolacu. Kifejtette, találhatnak megoldást a „karcsúbb” személyzeti struktúrákra, az így elért „megtakarításokból pedig növelni lehet azoknak a fizetését, akik megérdemlik”. Közben ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a kormányalkalmazottak.

Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy a kormány „karcsúbb személyzeti struktúrákra vonatkozó megoldásokat” találhat a munkaügyi minisztérium által javasolt 10 százalékos fizetésemelés ellen tiltakozó kormányzati és parlamenti alkalmazottak számára.Tüntető kormányalkalmazottak | Fotó: FNSA Facebook oldala
„Két részletben, júniusban és szeptemberben 10 százalékos fizetésemelést hagyunk jóvá a központi és helyi önkormányzati alkalmazottak több kategóriája számára (...) Láttuk, hogy vannak elégedetlenek ezzel a túl kevésnek tartott emeléssel. Még a kormányzatban is vannak olyan alkalmazottak, akik tiltakoznak, mert szerintük túl sokat dolgoznak havi 1000 euróért. Úgy gondolom, hogy mind a kormányban, mind a parlamentben találhatunk megoldásokat a karcsúbb személyzeti struktúrákra. A megtakarításokból aztán növelhetjük azoknak a fizetését, akik megérdemlik” – idézi Ciolacu a kormányülés elején mondott nyilatkozatát a G4Media.

A kormányfő arra kérte a minisztériumokat, hogy június 30-ig fejezzék be a belső átszervezéseket, „hogy csökkentsék a közszférában dolgozók számát”.

Közben ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a kormányalkalmazottak. Noni-Emil Iordache, a Kormányalkalmazottak Szakszervezetének vezetője az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön elmondta, hogy elégedetlenek a kabinet által beharangozott béremelések szintjével, és tiltakozásként 10 óra 45 perctől megszakítják a munkát és a Victoria-palota B jelzésű bejáratánál tüntetnek.

Mint ismeretes, hogy a kormányalkalmazottak több mint egy hete tiltakoznak, a parlamenti köztisztviselők is spontán tüntetést robbantottak ki fizetésemelést követelve. Arra panaszkodnak, hogy a más köztisztviselői kategóriákhoz képest alacsonyak a béreik.
Kedden a munkaügyi minisztérium közzétett egy sürgősségi rendelettervezetet, amely két lépésben 10 százalékos béremelést szavatol a köztisztviselők egyes kategóriái számára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?