Japán sztrájkban a kormányalkalmazottak

Pénteken japánsztrájkba léptek a kormányalkalmazottak. A Victoria-palotában az irodáik ajtajára kifüggesztették a „japán sztrájk” feliratot, és hasonló feliratú karszalagot viselnek.

Béremelést követelnek, arra hivatkozva, hogy 2015 csak egyszer, tavaly decemberben növelték a fizetéseiket, akkor is csak 5 százalékkal, számol be a G4Media. Az átlagjövedelmük nettó ötezer lej, panaszolják.

Amint beszámoltunk, csütörtökön a héten már másodszor spontán tiltakozás tört ki körükben, megszakították a munkát.Fotó: FNSA/Facebook A közigazgatásban dolgozók országos szakszervezeti szövetségének (FNSA) elnöke, Bogdan Şchiop hangsúlyozta, azért tiltakoznak, mert hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket a többi közigazgatási alkalmazottal szemben, és ezt a helyzetet a kormány képviselői nem hajlandók orvosolni a felek többszöri tárgyalása után sem.

„Felhívjuk a figyelmet, hogy a tiltakozásban részt vevő munkavállalók megfélemlítésére irányuló bármilyen kísérletre szakszervezetünk a lehető leggyorsabban fog reagálni, és a munkavállalók tiltakozáshoz való alkotmányos jogának védelmében illetékes összes intézményt, beleértve az európai intézményeket is, értesíteni fogunk az ilyen esetekről” – szögezte le közleményében a FNSA elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?