A magyar szórvány napja Nagyenyeden: a szórvány nem a hiányról, a mindennapi újrakezdésről szól

Fehér megyében minden évben nagyszabású rendezvényt szerveznek a Bethlen Gábor születésének- illetve halálának dátumára időzített magyar szórvány napján.

A péntek esti rendezvényen a megye mintegy százötven lelkésze, pedagógusa és önkormányzati dolgozója, meghívott vendégeik társaságában, arról értekeztek, hogyan lehet közösséget építeni napjainkban. A konferenciának az elegáns Két Fűzfa Étterem adott otthont.

„Vállalt kötelességünk megtartani és továbbadni nemzeti értékeinket. Tesszük ezt Bethlen Gábor szellemiségében: nevelve, hittel és a gazdasági jólétre is figyelve! A közös gondolkodás mindig erő!” – hangsúlyozta a rendezvény főszervezője, Lőrincz Helga, a Nagyenyedi RMDSZ elnöke, aki a példaadó fejedelem tevékenységét és korát Reményik Sándor ismert soraival jellemezte: „Előre két lépés, vissza meg három,/Kettő kelet, kettő nyugat felé:/Az ördögökkel kellett cimborálni/Látszatból néha – Mindig Istenért! Napjaink ugyanezen jellemzőit ismerjük fel bármerre nézünk. Ennek ellenére a fejedelem Erdély aranykorát hozta uralma alatt – tehát lehet!” – példázott Lőrincz Helga, aki egyszersmind a köszöntőbeszédét követő panelbeszélgetés konferálója is volt.

Fotó: Lőrincz Helga Facebook oldala

Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, rámutatott: „Ha végignézzük Erdély történelmét, olyan eseményeket, helyzeteket látunk, amelyekről azt gondoljuk, hogy szinte lehetetlennek tűnt túlélni azokat, mégis megmaradtunk”. A felszólaló az egyház óriási szerepét példázta a számos mesterséges és természetes katasztrófa túlélésében, hiszen annak küldetése túlmenni a templom falain kívül. A múltban, akárcsak a jelenben is, az egyház igyekezett kijelölni azt az irányvonalat, ami megtartja a magyarságot, és ebben fontos szerepe volt a saját iskolahálózatának kiépítésében. Mivel az 1920-as államosítás során a református egyház elveszítette ingatlanjait, és mind a mai napig nem történt meg a teljes restitúció, az elmúlt tíz évben újakat építettek a vissza nem szolgáltatottak helyett.

Az elmúlt harminc évben rengeteg konferenciát tartottak arról, hogyan lehet a nemzetet megtartani, de ez a kérdés igazából a hálószobában dől el” – tette hozzá Kolumbán Vilmos, a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozva.A szerző fotója

Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke megállapította: „Bethlen Gábor szellemiségében oktatni, annyit tesz, mint a tudás, az erkölcsi értékek és a közösség harmóniáját létrehozni”. A Kolozsvári Református Kollégium tanára ugyanakkor rámutatott: napjainkban is példamutatóak a fejedelem reformjai, hiszen az ösztöndíjrendszer bevezetésével, lehetővé tették az erdélyi fiatalok külföldi egyetemeken való tanulását, ez pedig tudásközpontúság és innováció is volt egyben.

Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke, a szórvány fogalmát járta körül, rámutatva azokra az elképzelésekre, amelyekkel e terminust próbálták meghatározni az idők folyamán. Az a megfogalmazás, amely végül a vitából megszületett, így hangzik: az a szórványközösség, amelyik saját erőforrásaira támaszkodva, külső segítség nélkül, nem tudja saját identitását megőrizni. Ez a meghatározás Székely István szerint azért is fontos, mert egyszersmind a cselekvés irányát is kijelöli.

A szórványlét lényegét Lőrincz Helga egy igen érdekes, saját számításain alapuló, a népsűrűségi adatokat figyelembe vevő egyenlettel szemléltette, amelyik szerint például Fehér megyében két magyar ember között nyolcvan román ember áll.

Fotó: Lőrincz Helga Facebook oldala

A panelbeszélgetést követően felszólalt a környék három esperese. Szász János római katolikus esperes, aki negyvenhárom éves szolgálatából negyvenkettőt a szórványban töltött le, Sütő András Sikaszói fenyőforgácsok című művéből idézve, rámutatott: nagyon sokszor meg kell húzzuk a határt, mi az, amit eltűrünk és mi az, amit nem. A lelkész ugyanakkor a továbblépés és a cselekvés fontosságát hangsúlyozta: tavasszal a gyümölcsfák nem azzal foglalkoznak, hogy az ősszel lehullt leveleket gyűjtsék össze, hanem azzal, hogy rügyeket növesszenek, virágba boruljanak és termést hozzanak majd.

Lőrincz Konrád, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, elmondta: a szórvány fogalmáról gyakran a romos templomok jutnak eszünkbe és lehangolódunk, pedig az lenne a feladatunk, hogy fogjunk meg egy-egy téglát és tegyük a helyére, jól szervezetten, úgy, ahogyan azt Nehémiás könyvében olvashatjuk.

Csécs Márton, a Kolozs-Tordai Egyházkör esperese, Hobo Circus Hungaricus néhány, Torockószentgyörgyön kelt sorával érzékeltette a szórványsors mibenlétét, majd Bodóczi Annamária Facebook-bejegyzéséből idézett: „A Magyar Szórvány Napja nemcsak az emlékezés, hanem a megújulás és a közös gondolkodás pillanata is. Időnként friss szemmel kell tekintenünk arra, mit jelent a szórványban élni, és hogyan tehetünk többet e közösségek megerősítéséért. Nagyobb lendületre van szükség, hogy ne csak tudomást szerezzünk közösségeinkről, hanem erősítsük is azokat. Vissza kell adnunk a hitet és reményt ahhoz, hogy van jövő, van értelme küzdeni. (…) A szórvány nem csak a múlt öröksége – hanem értékeket teremtő, jövőt építő közösség. Mert akik szórványban élnek, nem születtek rossz helyre; ők azok, akik megmutatják, hogy a gyökerek ereje bárhol utat törhet. A szórvány nem a hiányról, hanem a mindennapi újrakezdésről szól”.

A felszólalókhoz csatlakozott Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, aki személyes tapasztalataiból leszűrve állította, hogy „Én úgy érzem magam Nagyenyeden, főleg a kollégium falai között, hogy egy kisebb tömbben élek. Ide is járnak vegyes házasságból származó gyerekek, és én örvendek, hogy iskolánkat választották, hiszen magyar tagozatra járni hozzáadott érték, ezt a gondolatot kell meggyökereztetni”.

A konferencia a Katona Noémi marketing tanácsadó által koordinált workshoppal folytatódott, amelyen a szakember abban próbált segíteni a jelenlevőknek, hogyan fogalmazzanak meg egy-egy konkrét célt és milyen stratégiát dolgozzanak ki annak megvalósítására.

Az esemény a kolozsvári Ars Longa Kamarazenekar előadóestjével, majd az ezt követő közös vacsorával zárult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?