Lőrincz Helga: Nagyenyed az a hely, ahol megpihen a lelkem
Soha nem bántam meg, hogy Nagyenyeden maradtam – mondta el Lőrincz Helga az Erdély TV mozaik című műsorában. Nagyenyed alpolgármesteréről egyebek mellett az is kiderült, ifjúkori tervei között nem szerepelt, hogy politikai pályára lépjen.
„Nagyenyed az a hely, ahol tényleg otthon érzem magam, ahol megpihen a lelkem. Itt jártam középiskolába, itt lettem szerelmes, itt alapítottam családot, és minden szép emlékem Nagyenyedhez fűz” – fejtette ki az alpolgármester, aki azt is megosztotta: kiskorában egy ideig úgy gondolta, focista szeretne lenni, aztán végül a pedagóguspályát választotta, majd tanulmányai után visszatért szeretett városába.
CSAK SAJÁT