A magyar állam támogatásával felépített óvodákat adtak át Bihar megyében
A magyar állam támogatásával felépített óvodát adtak át pénteken Székelyhídon és Nagyváradon. Mindkét óvoda felépítésében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt a magyar állam partnere.
A székelyhídi új oktatási intézmény két óvodai és egy bölcsődei csoportnak, mintegy 70 gyermeknek biztosít európai színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget. Az intézmény a végéhez közeledő tanévben egyelőre 44 óvodás gyerekkel nyitotta meg kapuit. A következő tanévtől nyújt hosszú programos óvodai foglalkozást, és várhatóan ekkortól indulhat el falai közt a bölcsődei csoport is. A 690 négyzetméteres hasznos területű új épület értéke 160 millió forint.
A Nagyvárad-Szőlős egyházközség által felújított 940 négyzetméteres emeletes óvodaépület három óvodai és egy bölcsődei csoport befogadására alkalmas. A 110 millió forintból felújított épület 80-100 magyar gyermeknek biztosít korszerű oktatási és ellátási lehetőséget.
Grezsa István miniszteri biztos, a két óvodaavató között az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Trianon óta eltelt 101 évből az utolsó évtized volt a legsikeresebb a magyarság számára. Úgy vélte: az óvodaavatók arra nyújtanak példát, hogy a magyarok ha egy kicsit szabadabban tudnak mozogni, mindjárt építkezni kezdenek. Mint megjegyezte: Székelyhíd romatelepjén is épül egy óvoda a magyar állam támogatásával. Ott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) az építkezés lebonyolítója.
Hozzátette: a református püspökséggel partnerségben 26 óvoda felépítését vagy felújítását vállalták. Ezek egy részét már átadták, a másik része most épül.
CSAK SAJÁT
A székelyhídi és nagyváradi hálaadó istentiszteletet is Csűry István püspök tartotta. A püspök a két rendezvény között az MTI-nek elmondta: A Dániel könyvéből vett bibliai igére alapozva vont párhuzamot a babiloni fogság és a mai kihívások között. Mindkét korban veszélyben volt az anyanyelv, veszélyben volt a kultúra. Voltak és vannak azonban olyan a közösségek, amelyek öntudatos munkával, imádsággal képesek pozitív irányba fordítani a dolgok menetét.
„Rajtunk múlik, hogy a magyar kormány által adott segítséget értelmesen használjuk fel, hogy olyan gyermekek nőjenek fel ezekben a bölcsődékben, óvodákban, akik ennek a kultúrának az alkotó részei lesznek” – nyilatkozta a püspök.