A kormányfő tájékoztatást kért ellenőrző testületétől az Országnyi erdő programról

Florin Cîţu kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy tájékoztatást kért a miniszterelnöki ellenőrző testülettől az Országnyi erdő program megvalósítását illetően.

Csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a kormányfőt megkérdezték, hogy látta-e a Recorder oknyomozó riportját a tavaly meghirdetett erdősítési kampánnyal kapcsolatban, amelyből az derül ki, hogy nem ültették be facsemetékkel a környezetvédelmi minisztérium nyilvántartásában szereplő összes parcellát.

„Láttam néhány hírt, de nem láttam az illető riportot. Tájékoztatást kértem ebben az ügyben a miniszterelnöki ellenőrző testülettől, és az eredmény függvényében hozunk majd döntést. Látták azonban, hogy minden egyes alkalommal, a sajtóban megjelenő híranyagok alapján is, kiküldtem az ellenőrző testületet” – válaszolta Cîţu.

Hozzáfűzte, mint minden alkalommal, most is nyilvánosságra fogják hozni a testület következtetéseit.

(Címlapkép: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?