A holland parlament vizsgálatot indítana a Jehova Tanúi vallási közösség ellen

A holland parlamenti képviselők többsége vizsgálatot indítana azzal kapcsolatban, hogy a Jehova Tanúi vallásközösség, véleményük szerint, érzelmileg zsarolja a gyülekezetet elhagyókat - írta pénteken az NlTimes hírportál, a Pointer holland magazin tudósítására hivatkozva.

A hírportál szerint a képviselők azt nehezményezik, hogy a vallásközösség érzelmi nyomást gyakorol a tagokra, a hitehagyóknak megtiltja például, hogy kapcsolatot tartsanak fent a közösség tagjaival. Ez komoly pszichés panaszokat okozhat az érintetteknek - vélik a képviselők.

Illusztráció forrása: Pexels

Joost Sneller, a 66-os Demokraták nevű, balliberális koalíciós párt képviselője szerint Hollandiában vallásszabadság van, amely azt jelenti, hogy egy-egy vallási közösség maga alakíthatja ki életszabályait. „De ez a szabadság mindkét irányban működik, tehát mindenkinek joga van kilépni vallási közösségből anélkül, hogy retorziók érnék” – jelentette ki. Ulysse Ellian, a Szabad Demokrata Néppárt (VVD) politikusa úgy vélte, hogy a közösségtől történő eltiltás gyakorlata „egyfajta fenyegetésként” értelmezhető, amelynek az a célja, hogy még több tagot tartson az vallásközösség kötelékeiben.

A mintegy 30 ezer tagot számláló hollandiai jehovisták közössége a Pointer magazinnak megerősítette, hogy a „hitehagyottak kiközösítése” létező gyakorlat náluk. A közösséget elhagyók szerintük csakis akkor vehetik fel a kapcsolatot a gyülekezet tagjaival, gyakran a saját családtagjaikkal, ha visszatérnek és bűnbánást gyakorolnak – írta a magazin.

Hollandiában egy, a közösséget elhagyókból álló csoport tett rendőrségi feljelentést a rendőrségen.

Nem az első eset Európában hogy hatósági kivizsgálás indul a Jehova Tanúi ellen. A vallásközösség kirekesztőnek tartott gyakorlata miatt tavaly az egyik belgiumi bíróság 100 ezer euró pénzbüntetést rótt ki rájuk, Norvégia pedig az idén januárban vonta meg tőlük emiatt az állami támogatást.

A válaszadás jogán

A replika jogán állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkbe a Jehova Tanúi romániai szervezete. Rövid közleményüket alább közöljük.

„Nem számít, hol élnek, Jehova Tanúi tiszteletben tartják a törvényt és elősegítik a békét. Sok országban számos bíróság úgy döntött, hogy Jehova Tanúi nem diszkriminálják a volt tagjaikat, és nem járnak el rosszhiszeműen velük szemben. 2021. december 9-én Mr. Sander Dekker, a holland jogi védelem minisztere kijelentette, hogy «Jehova Tanúi nem követnek el semmilyen bűncselekményt e szabály értelmében». Hozzátette: semmi jele annak, hogy ennek a jelenségnek a kriminalizálása helyes vagy hasznos lenne. A cikkben említett Belgium és Norvégia döntéseivel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy:

1) nemzetközileg elismert szakemberek a bírósági határozatok anomáliáinak tekintik őket,

2) ellentmondanak egymásnak,

3) mindkettőjük ellen fellebbezést nyújtottak be.

Jehova Tanúi mindig készek megbízható információkkal szolgálni hitükről mindazoknak, akik kérik őket. Ilyen megbízható információk találhatók a hivatalos weboldalukon, a jw.org címen.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?