A hazai lakosság alig több mint harmada ajánlaná külföldieknek, hogy költözzenek Romániába

Ennek ellenére a felmérés alanyainak többsége elégedett az életével.

A romániaiak többsége nem javasolná külföldi ismerőseinek, hogy ebben az országban telepedjenek le. Ez a Rethink Románia nevű civil kezdeményezés által végzett online közvélemény-kutatás eredménye.Bukarest központja | Fotó: Facebook/București

A megkérdezettek mindössze 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy alkalomadtán ajánlaná ismerőseinek, barátainak vagy kollégáinak, hogy költözzenek Romániába. Ez nem feltételez proaktív attitűdöt, az illetők csak akkor biztatnának erre bárkit is, ha nekik szegeznék a kérdést. Az alanyok 24 százaléka semlegesnek mondta magát a kérdést illetően, 40 százalékuk pedig nem tanácsolná egy külföldinek sem, hogy éljen Romániában.

Egyáltalán nem meglepő módon, a pozitív választ adók 72 százaléka úgy érzi, hogy nagyon jól, de legalább jól él. Valamennyi megkérdezett esetében ez az arány 60 százalék, míg az országról kritikusan gondolkodók körében 42 százalék.

Némileg meglepő, hogy a teljes célcsoport körében ilyen magas az életükkel elégedettek aránya, de az is, hogy azok 28 százaléka, akik másokat Romániában való letelepedésre biztatnának, nincsenek megelégedve azzal, ahogy az országban történnek a dolgok, illetve az életminőségükkel.

Kapcsolódók

Kimaradt?