Elégedettek a romániaiak az EU-s összehasonlításban túlzsúfolt otthonaikkal

Bár a román állampolgárok az Európai Unió legzsúfoltabb otthonaiban élnek, a Fenntartható Románia projekt keretében készült közvéleménykutatás eredménye szerint nagy többségben elégedettek a lakhatási körülményeikkel.

Az Eurostat 2019-es adatai szerint a romániai otthonok 45,8 százalékban túlzsúfoltak, míg az Európai Unió egészében ez az arány 17 százalékos. A Fenntartható Románia projekt keretében készült közvéleménykutatás adatai szerint azonban a válaszadók 90 százalékaa elégedett otthonával, és 84 százalékuk szerint elegendő hely van otthonukban.

Az Eurostat úgy ítéli meg, hogy egy személy túlzsúfolt háztartásban él, ha az épületben nincs legalább egy szoba az egész háztartás számára, valamint nincs külön szoba egy párnak, minden egyes 18 éven felüli személynek, valamint két azonos nemű tinédzser számára (12-17 év között), minden különböző nemű serdülő és 12 év alatti gyermekpár számára. Például egy kétszobás lakást, amelyben egy pár és egy gyermek él, túlzsúfoltnak tekintenek.

A megkérdezettek 87 százaléka azt állítja, hogy a ház, amelyben lakik, személyes tulajdon és nem jelzáloggal terhelt, ami megerősíti azt a feltételezést, hogy a romániai lakosok nagy arányban a saját otthonuk tulajdonosai.

A felmérésből az is kiderül, hogy a polgárok általában biztonságosnak tartják a személyes tulajdonú lakásokat. 83 százalékuk szerint az otthonuk biztonságos az esetleges katasztrófákkal, szélsőséges időjárási jelenségekkel (árvizek, heves esőzések, heves havazások, lavinák) szemben. 79 százalékuk szerint az otthonuk biztonságos földrengés esetén is.

A válaszadók 13 százaléka panaszkodott arra, hogy a ház, amelyben lakik, nedves, 10 százaléka arra, hogy a tető szivárog, 9 százalék szerint a házban nincs elég fény, 6 százalék pedig azt mondta, hogy korhadt ablakos, padlós vagy ajtós házban él. Ezek az eredmények közel állnak az Eurostat jelentéseihez, amelyek szerint 2020-ban a romániai lakosok 10 százalékának van ilyen lakhatási problémája.

(Címlapfotó: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?