A határokat ma is őrizni kell – A 261 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Madéfalván

Fáklyák és mécsesek lobogó lángja mellett emlékeztek meg kedden a történelembe Siculicidiumként bevonult, 261 évvel ezelőtti erőszakos eseményekről Madéfalván.

 „Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély, sötét vízekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek” – idézte Kosztolányi Dezső Halottak című költeményét a keddi ünnepi megemlékezés felvezetéseként Tóth Bálint, Madéfalva önkormányzatának munkatársa. A felcsíki községben hagyományos módon az egykori véres eseményeknek emléket állító turulmadaras emlékműnél gyűltek össze a megemlékezők, akik ezt megelőzően szentmisén vettek részt a Szent Anna tiszteletére felszentelt Siculicidium kápolnában.

Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere | A szerző felvételei

„Évről évre összegyűlünk ezen a helyen megemlékezni az 1764. január 7-én történt eseményekre. Ilyenkor mindannyian elsősorban felidézzük azt a téli hideg reggelt, amikor emberek százai ágyúszóra ébrednek, amikor ártatlan menekülő édesanyákat és kis gyerekeket mészárol le a császári katonaság, amikor egy emberi élet teljes munkáját kell itt hagyniuk és menekülni kell a halál elől, közben végig nézni a felgyújtott és kifosztott házaikat, és itthon hagyni legyilkolt hozzátartozóikat” – emlékezett beszédében Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere.

A madéfalvi ifjúsági fúvószenekar dacolt a hideggel

A községvezető „kész csodaként” említette meg, hogy az események dacára a helyben maradók és az elmenekültek a számonkérés, majd a történelem további szörnyű viharai dacára „túlélték” az eseményeket, valamint azt is, hogy „1990 után eljött az az idő, amikor itt összegyűlhetünk és megemlékezhetünk anyanyelvünkön, hogy január elsejétől szabadabban járhatunk Európában, hogy az anyaország kormánya velünk együtt emlékezik, nemzetben gondolkozik és itt van mellettünk - miniszter úr, köszönjük a látogatást és a rengeteg munkát!” Emellett az elöljáró gratulált a megemlékezésen szintén megjelent és beszédet mondó Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes pénzügyminiszternek.

Hétfő óta kopjafa őrzi Potápi Árpád János emlékét Madéfalván

Szentes Csaba beszédének zárásaként az októberben elhunyt Potápi Árpád János szavait idézte: „Mindenki a saját közösségében, a saját településén kell megtegyen mindent annak érdekében, hogy a magyarságnak ne csak múltja, jelene, hanem jövője is legyen”.

Hankó Balázs, Magyarország Kormányának kultúráért és innovációért felelős minisztere a madéfalvi veszedelemként elhíresült egykori eseményekről szóló népballadát idézte fel felszólalásában, majd kiemelte: a Siculicidium során egy nép ellen elkövetett tudatos gyilkosság történt azért, mert ragaszkodott önállóságához, ősi jogaihoz, önmagához, identitásához.

„Nem hódolt be nagyhatalmi elvárásra, autonóm és szuverén kívánt és kíván létezni. Elvárta és elvárja, hogy tiszteletben tartsák hitét, identitását, kultúráját, hagyományait. Nem a határvédelmet tagadta meg 261 évvel ezelőtt a székelység, hanem autonómiánkból, szuverenitásunkból, jogainkból nem akartunk és nem akarunk engedni” – fogalmazott a miniszter. „Amikor ma határokról beszélünk, közösen örvendünk annak, hogy a schengeni csatlakozás által megszűnt a határellenőrzés a két ország között. Köszönet érte az elmúlt félév magyarelnökségének. Hálatelt szívvel érezzük, hogy összetartozásunk ezzel is erősödik” – tette hozzá. „A madéfalvi tragédia ma is üzeni, hogy a szabadság, az önrendelkezés nem csupán egy jog, egy eszme, hanem a létezés feltétele. A mi közösségeink nem élhetnek méltósággal, ha szabadságuk korlátok közé szorul. Nekünk az önfeladás bárki kedvéért is teljes mértékben vállalhatatlan” – emelte ki a miniszter.

Mint Tánczos Barna, pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes beszédében fogalmazott: annak ellenére, hogy a madéfalvi események után a tiltakozás ellenére mégis idegen országokban kellett harcolniuk a székely katonáknak, nem mondhatjuk el, hogy az egykori áldozatok hiába estek volna. „Nekünk székelyeknek volt, akitől kiállást, bátorságot, áldozatkészséget tanulnunk. Ez inspirál, ez ösztönöz bennünket mindennapi munkánkban, akár egyszerű emberről, munkásról, mérnökről, tanárról, orvosról, vagy vezetőről beszélünk. Az őseink iránt érzett tisztelet és példakövetés negyed évezred után sem változott. Ezt a tiszteletet adjuk át gyerekeinknek, adjuk át változatlanul a következő generációknak Székelyföldön” – mutatott rá a politikus. „Őseink kiállása és a következő generációkért való felelősség arra kötelez, hogy bebizonyítsuk, ránk továbbra is lehet számítani” – tette hozzá.

A megemlékezés utolsó felvonásában koszorúkat helyeztek el az emlékműnél a megjelent egyházi és világi méltóságok, politikusok, civil szervezetek, intézmények, majd Kerekes László, a Gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke mondott áldást és hívta közös imára a résztvevőket. Az ünnepi hangulathoz a pusztinai Nyisztor Ilona éneke, a Székelyföldi énekiskola tanulóinak előadása, valamint Berze Albert karnagy vezetésével a Madéfalvi Ifjúsági Fúvószenekar is hozzájárult. A madéfalvi megemlékezés a székely himnusz közös eléneklésével zárult.

Nézd meg a madéfalvi emlékműről készült korábbi videónkat!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?