A fülénél fogva rángatta és a székhez kötötte a 8 éves gyermeket a tanítónő

A fülénél fogva rángatta és a székhez kötötte a 8 éves gyermeket a tanítónő Beszterce-Naszód megyében.

A Bistrițeanul.ro portál szerint a pedagógus azért tette ezt, mert a gyermek többször is felállt a helyéről és az osztálytársához vágott egy darab gyurmát. A tanuló édesanyja szerint a gyermeket a fülénél fogva rángatta a tanító. 

A kép illusztráció | Fotó: Adobe Stock

„Pénteken 12-kor mentem a kisfiúért az iskolába. A füle piros és duzzadt volt, azt mondta nekem, hogy a pedagógus tette ezt vele. Beszéltem a tanítónővel, aki elmondta, azért lett dühös, mert a gyermek megdobta az egyik osztálytársát a gyúrmával. Később a gyermek azt is elmondta, hogy a tanító a székhez kötözte ragasztószalaggal” –  fejtette ki az édesanya.

Bár a tanítónő beismerte tettét az édesanyának, amikor az igazgató elé hívták, mindent tagadott.  A szülők szerint a gyermek állítólag ADHD-ban, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenved.

Az eset eljutott a megyei tanfelügyelőséghez is, elmondták, kivizsgálják az esetet. A nő egyébként több mint 10 éve dolgozik pedagógusként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?