„A Márton Áron Főgimnázium múltja kötelez bennünket” – Zsombori Gabriellát nevezték ki új igazgatónak

Zsombori Gabriellát nevezték ki a Márton Áron Főgimnázium élére, miután személyes okokra hivatkozva decemberben lemondott Markó Ilona, az iskola korábbi igazagtója. Az elmúlt hetekben számos problémával kellett megküzdenie a csíkszeredai tanintézménynek, ám Zsombori Gabriella bizakodó, számos változtatás bevezetésével készül visszaállítani az iskola régi fényét.

Január elejétől Zsombori Gabriella matematika szakos tanárnő látja el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium igazgatói feladatait. Az egykori alpesi síző több mint húsz éve tanít, oktatott Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia EMTE csíkszeredai karain, a csíkszeredai Waldorf-iskolában, jelenleg pedig a Márton Áron Főgimnázium tanára. Markó Ilonát váltja a székben, aki tavaly szeptembertől töltötte be az igazgatói tisztséget, ám decemberben személyes okokra hivatkozva lemondott.

A Márton Áron Főgimnázium körül novemberben robbant ki a botrány, amikor is kiderült, hogy az iskola egy volt tanára két évtizeden át szexuálisan és érzelmileg kihasználta a diáklányokat, akik közül többen még kiskorúak voltak az őket ért abúzusok idején. Azóta az ügy folyamatosan az érdeklődés középpontjában van, mindenki fejleményekre vár. Decemberben lemondott Markó Ilona, az iskola igazgatónője, most pedig úgy tűnik, megtörtént az első nagy áttörés, hiszen kiderült, ki fogja idéntől ellátni a tanintézmény vezetői feladatait. Az iskola új igazgatónője Zsombori Gabriella lett, aki megkeresésünkre elmondta, hogy rengeteg tervvel indul neki a feladatnak, melyek mind a fejlődést segítenék elő. Mint mondta, további szakmai és anyagi forrásokat szükséges bevonzani, jobb feltételeket kell teremteni diákok és tanárok minél szélesebb körű fejlődése érdekében. „Nyugodt, zavartalan, biztonságos munkakörülményeket kell biztosítsunk számukra” – fogalmazott.

Az iskola új igazgatónője elmondta, hogy a legnagyobb kihívásnak jelenleg a mentalitásváltást érzi. Kérdésünkre, hogy milyen változásokra számíthatunk a jövőben az iskolában, Zsombori Gabriella, aki maga is az intézmény diákja volt, úgy fogalmazott, hogy „a Márton Áron Főgimnázium múltja kötelez bennünket. Magas szintű és komoly mennyiségű munka kell folyjon az intézményen belül. A jelenlegi körülmények között ahhoz, hogy ezt biztosítani tudjuk, szükséges resztoratív folyamatok azonnali elindítása, illetve továbbvivése. Gondolok itt elsősorban a bizalom építésére, hatékonyabb kommunikációra és adott esetben hatékonyabb konfliktuskezelésre minden szinten: diák-diák, tanár-diák, tanár-tanár, tanár-szülő, iskola-közösség kapcsolatokban.”

(Nyitókép: Liget)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?