Ezt írta a szexuális kizsákmányolással megvádolt csíkszeredai tanárnak a korábbi osztálya

Eljuttatták a Maszolhoz az érintettek azt a levelet, amelyet a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium szexuális kizsákmányolással és visszaéléssel megvádolt tanárának írt a 2009-ben végzett osztálya. O. Zs., aki auguszusban egyéves fizetetlen szabadságot vett ki a gimnáziumban, kétszer is maga tett említést erről a levélről, egyszer, amikor a Maszolnak reagált néhány mondatban még pénteken délután, másodszor pedig a szombaton elküldött részletes reakciójában.  

A szerkesztőségünkhöz forduló közösség levelét, illetve a már említett állásfoglalást az egykori diákközöség kérésének eleget téve az alábbiakban változtatások nélkül közöljük:

„Az alábbi levél a Márton Áron Gimnázium 2009-ben végzett társadalomtudományok osztályközösségének saját, belső kezdeményezésére született, minden egyéb, az iskolát érintő ballagási botránytól és utólagos sajtómegjelenéstől függetlenül.

Az elmúlt évek során többünket foglalkoztatott az elhallgatás jelensége, a kezdeményezésünk oka az Orbán Zsolt diákjaival folytatott viszonyainak helytelenítése, az áldozatokkal való szolidaritás, célja pedig volt tanárunk tetteivel való szembesítése volt. Levelünket a közös állásfoglalás és az elhatárolódás céljával együttesen fogalmaztuk, szerkesztettük, és az osztály 22 tagjának aláírásával, valamint néhány egyéni, személyes hangvételű üzenet kíséretében ez év júliusában postai úton juttattuk el Orbán Zsolthoz.

Fotó: Gábos Albin

A teljes levelet eredetileg személyesen és kizárólag Orbán Zsolt kezébe szántunk, melyet a címzett azonban kiforgatott, és nemcsak valótlanul idézett korábban megjelentetett nyilatkozatában, de igaztalanul zsarolásnak állított be. Ennek okán szükségét éreztük, hogy közösen szignált nyilatkozatunkat teljes terjedelmében ezúton is nyilvánosságra hozzuk.”

Közös állásfoglalás

Zsolt!

Az alábbi állásfoglalás a 2009-ben elballagott társadalomtudományok osztály alulírott, azóta felnőtt és megfontolttá vált, érzékeny és következetes tagjainak önkéntesen vállalt, közös döntés alapján minden elemében elfogadott nyilatkozata és kérése. Arra kérünk, olvasd felelősségteljes felnőttként, és kéréseinket kezeld tisztességgel.

Többen akkor is tudtuk, sokan később tudtuk meg, és azt is tudjuk, hogy az osztályközösségen kívül is sokan tudatában vannak annak, amit tettél és teszel. 

Társadalmi felelősségünk tudatában és lelkiismeretünk szerint elhatárolódunk tőled, Orbán Zsolt, és attól ahogyan többszörösen visszaéltél a tanári pozícióddal hosszú éveken keresztül. A megkapó, engedékeny tanár bácsi szerepet felhasználva számos érzelmileg és értelmileg fejlődésben lévő fiatal integritását tudatosan sértetted. Úgy érezzük, hogy viselkedéseddel megvezettél bennünket és rajtunk kívül, nálunk idősebb és fiatalabb évfolyamok diákjait is. Gyerekeket, akik tanári pozíciódból adódóan a felügyeleted alatt álltak és sokan bizalmukba fogadtak téged. Az érdemes tudáson kívül beletanítottál az elhallgatásba, saját ambícióidnak vetettél alá bennünket, és cinkossá tettél elhallgatásban. Minden egyes helyzetben, amikor pedagógusi minőségeden túl privát üzenetet küldtél, hozzáértél, érzelmi és testi kapcsolatot létesítettél diáklányokkal, te voltál a tanár, te voltál a felnőtt, te voltál az, akinek minden kétséget kizáróan meg kellett volna húzni a határokat. Minden tanár-diák és minden felnőtt-gyerek viszonyt átlépő helyzetre, amely benned vagy a befolyásod alatt álló diáklányokban felmerült, nemet kellett volna mondanod, abból a nagyon egyszerű okból kifolyólag, hogy te vagy a tanár. Ez ilyen egyszerű.

Jelen nyilatkozattal kijelentjük, hogy veled, Zsolt, a későbbiekben semmilyen közösséget nem kívánunk vállalni.

Felszólítunk, hogy tanári tevékenységeddel a pozícióddal történt visszaélések miatt haladéktalanul hagyj fel. Ne tölts be semmilyen pozíciót tanügyi intézményben vagy közigazgatásban. A visszaéléseid bántanak, a bántásokkal hagyj fel.

Postai feladás dátuma: 2023. június 29.

Mint ismert, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik tanáráról több korábbi diáklány azt állítja, hogy az elmúlt mintegy húsz évben behálózta és szexuálisan kizsákmányolta őket. A megvádolt tanár, O. Zs. a Maszolnak elmondta, „sok féligazság” jelent meg róla, majd pedig tudatos lejáratási kampányról beszélt részletes válaszlevelében. 

Az időközben felnőtté vált lányok története megdöbbentő: van közöttük, aki mindössze 12 éves volt, amikor állítása szerint a sztártanárnak tartott pedagógus megkörnyékezte és olyan dolgokra vette rá, amely messze túlmutat a tanár–diák, sőt a felnőtt–gyermek baráti kapcsolaton. Mások középiskolások voltak, amikor kirándulásokon, illetve – az elbeszéléseik alapján – a tanár lakásán megtartott filmnézések, bulik alkalmával megrészegedtek, cigiztek, és ezeket az alkalmakat használta ki O. Zs. arra, hogy közelebb kerüljön kiszemeltjeihez. Mivel a tanár stílusával, lazaságával, közvetlenségével rendkívül népszerűnek számított az iskolában, többen arról számoltak be, hogy jólesett nekik a felnőtt pedagógus kitüntetett figyelme, hovatovább jobban érezték magukat attól, hogy felnőttként kezelte őket. Idővel azonban sorra kiderült, hogy behálózta áldozatait és hitegette, kihasználta őket, írta meg kétrészes riportjában csütörtökön és pénteken az Átlátszó Erdély oknyomozó portál. 

Az sem kevesbé megdöbbentő, hogy a riportban megszólalók szerint „nyílt titok” volt az, hogy O. Zs. rendszeresen kikezd vagy összejön fiatal lányokkal, és erről nemcsak az iskolában a diákok, hanem pedagógus társai, sőt Csíkszeredában egyre többen tudtak, de mégsem történt semmi. A nyilatkozó források közül többen elmondták, hogy az igazgató, az iskolapszichológus, tanár kolléga is tudhatott a történtekről, de nem tett ellene semmit, sőt utólag mindannyian tagadták, hogy tudtak volna O. Zs. diáklányokkal szembeni (bűn)cselekményeiről. Hasonlóképpen nem lépett fel az inkriminált tanár ellen egyetlen szülő sem, az eddig nyilvánosságra került információk alapján hivatalos feljelentés sem a rendőrségre, sem az iskolához, sem a tanfelügyelőségre nem érkezett. Az interjúalanyok szerint azért, mert igyekeztek titokban tartani a történteket, a szexuális abúzus ellenére is védték a köztiszteletnek örvendő tanárt, hogy ne essen bántódása – miközben a fél város arról beszélt, hogy miket művel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?