A CNCAV határozottan elítéli az oltási folyamatot aláásó cselekedeteket

A koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) helyteleníti „az oltási folyamatot aláásó cselekedeteket”, leszögezve, hogy az immunizálásnak „kedvező és biztonságos környezetben” kell zajlania az állampolgárok és a közegészségügy érdekében.

A CNCAV a Iaşi megyei Răchiţeni községben történt incidens kapcsán reagált. A sajtóban megjelent információk szerint ugyanis oltásellenes tüntetők egy csoportja a múlt hét végén megakadályozta az emberek bejutását a járványügyileg piros zónába sorolt településen megnyitott oltóközpontba. „Sajnálatos, hogy az oltási kampányt megpróbálják a spekuláció területére terelni, hamis információkat és alaptalan vádakat terjesztve, és az oltási folyamatban részt vevő egészségügyi szakembereket rágalmazva. És mindezt akkor, amikor a lakosság körében a fertőzési arány jelentősen növekedik, a hatóságok pedig országos szinten nagy erőfeszítéseket tesznek az oltásütem fenntartására. A CNCAV határozottan elítéli az olyan tetteket, amelyek aláássák az oltási folyamatot, amelynek az állampolgárok és a közegészségügy érdekében kedvező és biztonságos környezetben kellene zajlania” – olvasható a bizottság szerdai közleményében.

A világjárvány kezdete óta az oltási folyamatban részt vevő személyzet folyamatosan a közegészségügy biztosítására összpontosította tevékenységét, és a koronavírus terjedésének korlátozásához szükséges átoltottsági arány növelésére történő erőfeszítések "elismerést, tiszteletet és megbecsülést követelnek" mindazoktól, akik a közegészségügyi szolgáltatásokból részesülnek, mutat rá a CNCAV. „Ebben a tekintetben teljes támogatásunkat fejezzük ki, és arra ösztönözzük az oltási folyamatban részt vevő személyeket, hogy azonnal forduljanak az illetékes intézményekhez az olyan cselekményekkel kapcsolatban, amelyek negatív hatással lehetnek az oltási folyamatra és veszélyeztetik az oltóközpontokban dolgozó személyzet biztonságát. Ezek az incidensek erkölcsi és szakmai károkat okozhatnak az egészségügyi szakembereknek, de azoknak az állampolgároknak is, akik a normalitáshoz való visszatérés biztonságos és hatékony megoldásaként a védőoltást választják” – áll még a dokumentumban.

Az Orvosi Kamara is megszólalt az üggyel kapcsolatban, kifejtve, hogy az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek megfelelő és biztonságos körülmények között kell kifejtenie a tevékenységet, „a megfélemlítéseknek vagy erőszakos megnyilvánulásoknak nincs helyük a gyógyászatban”. „Az oltási folyamatban, valamint bármely más gyógyászati tevékenységben részt vevő orvosokat és egészségügyi személyzetet nem szabad akadályozni feladataik ellátásában. Nekik viszont szakszerűen és elkötelezetten kell végezniük munkájukat a betegek és általában véve a társadalom érdekében” – szögezi le az Orvosi Kamara.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?