banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

A BBTE átállási időszakot hagyott a jelenléti oktatás visszavezetésére

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem hétfőn jóváhagyta, hogy a fizikai jelenléttel történő oktatási tevékenységek visszavezetése egy átállási időszakot követően történjen meg. A BBTE úgy határozott, hogy az átállási időszak március hónap végén zárul, és kivételes esetben, a karok kérésére április 4-ig meghosszabbítható.

„A hatóságok március 9-i bejelentésére, miszerint szükséges a hagyományos oktatási formátum visszavezetése, különböző módokon az átállás egy racionális variánsára buzdítottunk, mégpedig arra, hogy folytassuk a jelenlegi munkaformában. Ha ez a rendszer két éven keresztül megfelelően biztosította a romániai egyetemek számára a diplomák megszerzésének útját, mégsem lehet olyan katasztrofális, hogy még néhány hónapig fenntartsuk a második félévben is. Már csak azért is, hogy ne gáncsoljuk a félév megszervezését és az egyetem közösségének életét, hogy ne bátorítsuk az egyetemelhagyást. A félévi vizsgákat természetesen a klasszikus formában kell megszervezni” – mondta dr. Daniel David egyetemi tanár, a BBTE rektora.

Illusztráció: Adobe Stock

Hozzátette: a hatóságok csupán egy rövid átállási időszakot engedélyeztek, pótlási megkötésekkel. A BBTE azt javasolta, hogy az egyetemi autonómia jegyében mindenki igazodhatott volna a második félév közepén (a klasszikustól a hibriden keresztül az online-ig).

„Célunk megegyezik a hatóságokéval – az egyetemi kampuszok újraélesztését bátorítjuk –, viszont más utat látunk helyesnek. Akadémiai intézményként azonban csupán a törvényes keretek között gyakorolhatjuk az egyetemi autonómiát, így a döntésünk ebben a kontextusban értendő” – nyilatkozta dr. Daniel David.

Tiltakoznak az egyetemi hallgatók

A BBTE hallgatói elégedetlenségüknek adtak hangot a Tanügyminisztérium döntése kapcsán, az elkövetkezőkben tiltakozásokat szerveznek és beadványokat juttatnak el a hatóságokhoz a minisztérium döntése miatt.

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatói hétfő délután tiltakozást szerveznek az oktatási minisztérium döntése ellen, amely alapján a diákoknak rövid időn belül vissza kell térniük a teljes jelenléti oktatáshoz.

„Hogy egyértelművé tegyük, a jelenléti formátumhoz való visszatérést minden diák szeretné, mivel az egyetemi élmény és az offline egyetemi tevékenységek alapvető fontosságúak. Sajnos az oktatási minisztérium döntésének időzítése egyáltalán nem megfelelő. Az említett átmeneti időszak nem felel meg a tanév jelenlegi szakaszában, mivel túlságosan hirtelen következik be és sok diák nem tud ilyen rövid idő alatt visszatérni az órákra és a szemináriumokra” – közölte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata (CSUBB).

Hozzátették, figyelembe kell venni, hogy az online környezet lehetőséget kínált a hallgatóknak arra, hogy hazatérjenek, és hogy csökkentsék az egyetemi városokban való megélhetés költségeit is. Most a diákok abban a helyzetben találják magukat, hogy néhány napon belül, az úgynevezett „átmeneti időszakban” szállást kell találniuk a tanulmányi városukban, ami jelentős, előre nem látható költségekkel jár, amelyeket nem engedhetnek meg maguknak.

„Határozottan támogatjuk az egyetemi, nem pedig a minisztériumi döntést, amelyben minden lehetséges előnyt és hátrányt mérlegelnek” – tudatta a hallgatói képviselet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?