A BBTE Színház és Film Kara intézményesen is szolidaritását fejezi ki az SZFE-vel

A kolozsvári BBTE Színház és Film Kara új közleményt adott ki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében csütörtökön. Mint írják, ezúttal intézményesen is támogatásukról biztosítják az SZFE hallgatóinak és oktatóinak tiltakozását. A BBTE oktatói, marosvásárhelyi kollegáikkal közösen már júniusban nyilatkozatot adtak ki ez ügyben.

„A Magyar Színházi Intézet oktatói az elsők között, egy június 15-i nyilatkozatban álltak ki e küzdelem céljai mellett. Most intézményesen is szolidaritásunkat fejezzük ki az egyetemüket védő hallgatókkal és oktatókkal, akik nem fogadják el az őket ért jogsértést és készek a tiltakozásra.

Megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy egyetem minőségét mindenféle felmérés vagy kutatás hiányában kérdőjelezzék meg, és alapvető döntési jogokat vonjanak meg az intézmény vezetőitől. Hisszük, hogy ebben a helyzetben az egyetemfoglalás és a küzdelem a legjobb döntés, az egyetemi autonómia ügye a mi ügyünk is, közös ügy” – írják a kar honlapján három nyelven közzétett szövegben.

Az SZFE-t több mint egy hete blokád alatt tartó hallgatók a szeptember elsején az egyetem fenntartójává vált alapítvány Vidnyásznky Attila vezette kuratóriumának lemondását követelik, és az egyetemi autonómia sérülése ellen tiltakoznak. Korábban lemondott az egyetem vezetősége is. A diákok és a tanárok egyre több magyarországi és nemzetközi intézménytől kapnak támogatási nyilatkozatot, ahogy olyan jelentős kulturális szereplőktől is, mint Cate Blanchette vagy Salman Rushdie. Erdélyből a már említett júniusi nyilatkozat után a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata, majd az egyetem vezetősége biztosította őket támogatásukról, majd közleményt adtak ki a Sapientia EMTE filmszakának végzettjei is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?