Cate Blanchett, Helen Mirren és az Európai Filmakadémia is kiáll az SZFE mellett

A brit és európai kulturális világ jeles képviselői tiltakoznak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása ellen egy nyílt levélben, számolt be a hvg.hu. Az aláírók között Cate Blanchett, Helen Mirren és Salman Rushdie is szerepel. Támogatásáról biztosította az egyetemet az Európai Színházi Unió és az Európai Filmakadémia is.

David Lan, a londoni Young Vic színház egykori igazgatója szervezett aláírásgyűjtést az SZFE támogatására. A nyílt level aláírói az egyetem „hiteles vezetése” mellett állnak ki, sorra veszik azt, ami SZFE-n a közelmúltban történt, a kuratórium kinevezésétől a szenátus lemondásáig, illetve az egyetem elfoglalásáig, illetve azt kérik a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza az SZFE intellektuális és vezetői autonómiáját, amely szerintük létfontosságú a művészi kreativitás, az akadémiai kutatás és oktatás tekintetében.Cate Blanchett és Helen Mirren színészek, Peter Brook rendező vagy Cristi Puiu rendező szerepel az aláírók között, illetve Salman Rushdie író, aki korábban a tenyerére írt „FreeSZFE” felirattal is szolidaritását fejezte ki. A teljes listát a hvg.hu közölte.

Az SZFE Facebook-oldala szerint az egyetemet támogatásukról biztosították a Tompa Gábor vezette Európai Színházi Unió tagjai, valamint az Európai Filmakadémia is, egy Wim Wenders elnök és Mike Downey igazgatótanácsi elnök által aláírt nyilatkozatban

Az egyetemet egy hete blokád alatt tartó hallgatók a Vidnyásznky Attila vezette kuratórium lemondását követelik, és az egyetemi autónómia sérülése ellen tiltakoznak. Vasárnap szimpatizánsaikkal élőláncot szerveztek a Vas utcai épülettől a parlamentig, ahová kézről kézre adva eljuttatták az egyetem chartáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?