Három részre osztanák a tanévet, még márciusban döntenek a módosításokról

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter hétfőn este a Digi24 műsorában beszélt a trimeszterekre való áttérésről, amelyhez öt vakációt csatolnának. A tárcavezető szerint márciusban „indokolt” döntés születhet: „1998-ban vezettük be a két féléves rendszert. Nem tudom, hogy véletlen-e vagy sem, de azóta az oktatási rendszer minősége sajnos folyamatosan romlik.” Kallós Zoltán oktatási államtitkár elmondta, a tanügyminiszter elképzelése szerint két nagyobb vakáció, a húsvéti és a karácsonyi osztaná három részre a tanévet.

Sorin Cîmpeanu ismertette, vitát kezdeményeznek a szakértők véleménye alapján arról, hogy miképpen tehetnék hatékonyabbá a három részre osztott tanévet, amely – a tanügyminiszter szerint – tökéletesen illeszkedne a modern pedagógiához, a 6–8 hetes tanulási időszakokhoz, amelyek pihenő hetekkel váltakoznának.

Illusztráció: Adobe Stock

Az új szervezési formához öt szünidőt csatolnának, amelyek közül „három egyértelműen meghatározott: a téli, a húsvéti és a nyári szünet. Emellett októberben és februárban minden diák kapna még egy hét vakációt” – sorolta Sorin Cîmpeanu.

A három félévbe beletartozna az Iskola másképp és a Zöld hét is, amikor a tanulók különböző opcionális tevékenységeken vesznek részt. A tanév szerkezetének átalakításáról szóló döntést márciusban hozzák meg, és a tanügyminisztérium határozottan támogatja az átszervezést – mondta az oktatási miniszter. Ugyanakkor kiemelte, Romániában alacsony az átmenési aránya az érettségi és képességfelmérő vizsgákon, valamint az iskolai lemorzsolódás aránya is nőni kezdett.

Kallós Zoltán oktatási államtitkár a Maszol megkeresésére elmondta: fontos, hogy még márciusban döntsenek a tanév szerkezetének változtatásáról, hiszen addigra kell megjelennie a miniszteri rendeletnek, amely a következő (2023–2024-es) tanév menetét szabályozza. „Jelenleg várjuk a szakértők visszajelzését. A trimeszteres rendszerben két hosszabb vakáció három részre osztaná a tanévet, a karácsonyi és a húsvéti szünidő. Ugyanakkor újdonság lenne az is, hogy a megszokott október végi vakációt – ami eddig az óvodásoknak és az alsó tagozatos diákoknak járt – kivétel nélkül az összes iskolás megkapná” – magyarázta az oktatási államtitkár. Hozzátette, így a családok egyszerűbben tervezhetnék meg a közös programjaikat.

Fotó: RMDSZ

A tanévszerkezet módosításának tervei között szerepel az Iskola másképp hét időpontjának módosítása, ugyanis ez egy őszi dátumra kerülne át, valamint tavaszra időzítenék a Zöld hét megtartását, amely keretén belül környezettudatos életmódra nevelnék a gyerekeket. Kallós Zoltán kiemelte: „az oktatási törvényben is megjelent a környezetvédelmi kompetenciák tanítása, ezt pedig a tantervbe is bele kell szőni”.

Az államtitkár szerint folyamatosan szükség van visszajelzésekre, amelyek megmutatják, hogy a diákok hogyan tudják elsajátítani a tananyagot. „Tény és való, hogy a felvázolt tanévszerkezetben több rövidebb vakáció váltaná fel a tanulási időszakot, ugyanakkor ez nem mehet az oktatás rovására. Az elképzelés szerint szeptember 5-én kezdődne a tanév, és június 16-án érne véget. Így Románia oktatási rendszere is igazodna az európai uniós átlaghoz az iskolai napok számát illetően” – tette hozzá Kallós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?