Emelkedik a teljesítmény- és az érdemi ösztöndíj értéke is a közoktatásban

A közoktatásban nyújtott ösztöndíjak minimális szintjét lefektető határozatot fogadott el szerda esti ülésén a kormány.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter a kabinet ülése után elmondta, a határozat értelmében a teljesítmény-ösztöndíj minimális összege a jelenlegi 100 lejről 500 lejre nő, az érdemösztöndíjé pedig 100 lejről 200 lejre emelkedik. Az új szabályozás szerint ugyanakkor ezeket a 9,50-nél nagyobb félévi átlagot elért tanulók kaphatják meg. Eddig a 8,50-es átlag volt az alsó határ.

„Az online oktatás, illetve a félévi dolgozatok elmaradása miatt az eredmények nagymértékben torzultak, így a 2020–2021-es tanévre a romániai diákok 50 százaléka érdemi ösztöndíjra lett volna jogosult” – magyarázta Cîmpeanu.

A tanulmányi ösztöndíjak összege a jelenlegi 100 lejről 150 lejre nő, a szociális ösztöndíj pedig megduplázódik, elérve a 200 lejt.

A miniszter szerint a 2020–2021-es tanévben 553 000 tanulónak volt 8,50-nél magasabb tanulmányi átlaga, 347 000 diáknak az általánosa pedig meghaladta a 9,50-et. Az új összegek a 2021–2022-es tanév január 10-én kezdődő második félévétől érvényesek – tette hozzá Sorin Cîmpeanu.

(Címlapkép: Gábos Albin)

Kapcsolódók

Kimaradt?