Maros megyében már készülnek a tanulmányi versenyek újbóli megszervezésére

Idén újraindulnak a tanulmányi versenyek, ennek köszönhetően Maros megyében is megtartják a versenyek megyei szakaszait.

Összesen 76 nemzetközi olimpiára és tanulmányi versenyre jelentkezhetnek a diákok, emellett az oktatási minisztérium idén 34 tanulmányi megmérettetést szervez. A döntést üdvözölték a tanárok és a diákok egyaránt, akik várták a versenyzési lehetőséget. A tanfelügyelőségek még nem ismerik az olimpiák menetrendjét, de felkészültek mind a megyei, mind az országos és nemzetközi szakaszra.

„A diákok nagyon várják ezeket a tanulmányi versenyeket, mert számtalan lehetőség származik belőlük, több tanuló számára a későbbiekben ezek a versenyek kiugrási lehetőséget jelentenek” – tájékoztatta portálunkat Gabriel Grozav Maros megyei helyettes főtanfelügyelő.Illusztráció | Czeglédi Zsolt/MTI

Hozzátette, kevés idő maradt a felkészülésre mind a diákok, mind a tanárok és oktatási intézmények számára, ennek ellenére úgy gondolja, sikeres versenyekre lehet számítani a megyei szakaszokon.

A diákolimpiák és versenyek listáit is frissítik az illetékes hatóságok a megyei, az országos és nemzetközi szakaszok esetében is – közölte az oktatási minisztérium. A klasszikus matematika, kémia, fizika olimpia mellett idén bevezetik a robotikai, kreativitási és innovációs olimpiákat, ugyanakkor az szaktárca anyagilag is támogatja az olimpiák és versenyek megszervezését.

Sorin Cîmpeanu szaktárcavezető január elején írta alá azt a miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi a megyei, az országos és a nemzetközi iskolai olimpiák és tanulmányi versenyek rendezésének újraindítását, amelyek két évig szüneteltek a koronavírus-világjárvány miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?