Jól ráijesztett Vlagyimir Putyinra a román védelmi miniszter

Bát utólag pontosította a szavait, nagy bakit követetett el kedd este a védelmi miniszter. Mihai Fifor egy hírtelevízióban arról beszélt: Vlagyimir Putyint érthetően nem lelkesíti a deveselui amerikai katonai bázison lévő ballisztikus rakéták. Csakhogy Deveselun nem ballisztikus, hanem elfogórakéták vannak.

A két fegyver közötti különbség nagy: az elfogórakétákat védelmi célokra használja, a ballisztikusakat támadáskor veti be a hadsereg. A deveselui bázis az amerikai rakétavédelmi rendszer része, feladata a majdani közepes hatótávolságú esetleges iráni rakéták elhárítása. Moszkva azonban többször is kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az amerikaiak támadásra is használhatják majd a romániai támaszpontjukat.

Az orosz aggodalmakra utalt kedd este az Antena3-nak nyilatkozva a védelmi miniszter, amikor kijelentette: az orosz elnököt érthetően nem lelkesíti, hogy Románia területén jelentős katonai kapacitás fejlődik ki amerikai segédlettel. „Hogyan lehetne Putyin lelkes attól, hogy Deveselun ballisztikus rakétákkal felszerelt bázis van?” – tette fel a kérdést Mihai Fifor. Szerdán a miniszter pontosított, kijelentve, hogy „kommunikációs hibát” követetett, és tisztában van a két típusú rakéta közötti különbségekkel.

Mihai Fifor arról is beszélt kedd este, hogy Románia számos orosz provokációval szembesül, de fel van erre készülve. Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a napokban brit Typhoon gépeknek kellett felszállniuk a Kogălniceanu bázisról, hogy elfogjanak egy orosz harci repülőt, amelyet a Fekete-tenger fölött mértek be.

„Az oroszok tesztelik a NATO felkészültségét. (...) Románia a Fekete-tenger térségének egyik legfontosabb biztonsági szereplője. Számos esetben látunk el légi rendőrségi feladatokat, különösen ha idegen hajók vannak a Fekete-tengeren. Ezek felderítő és elrettentő akciók, egy olyan játék, amely mindaddig, amíg bizonyos paramétereken belül marad, rendben van. Románia készen áll, hogy szembenézzen minden vízi, légi vagy más jellegű kihívással” - nyilatkozta Fifor az Antena 3 televízióban.

A miniszter hozzátette: a Krím-félsziget elcsatolása óta az orosz akciók gyakoribbá váltak.  „Fontos, hogy Románia, szövetségeseivel együtt tudatosítsa, hogy a Fekete-tenger nem egy orosz tó, hanem egy nyílt víz, amelyen biztonságosan lehet hajózni. (...) Ezekkel a provokációkkal az oroszok azt szeretnék bizonyítani, hogy a Fekete-tenger vidéke egy általuk ellenőrzött térség” - mondta Fifor, és hozzátette: 2019-től Románia F16-os gépeivel vehet részt a légi rendőrség misszióiban.

Kapcsolódók

Kimaradt?