banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FRISSÍTVE - Kövesi leváltása: Klaus Johannis kivár, és referendumot emleget

FRISSÍTVE: Közvitára bocsátaná az államfő azokat a kérdéseket, amelyeket szerinte az alkotmánybíróságnak a DNA-főügyész leváltásával kapcsolatos határozata, illetve annak indoklása felvet. Ez a közvita referendummal zárulhat – jelentette ki kedden Klaus Johannis.

„Az alkotmánybíróság korrupcióellenes főügyész leváltásáról szóló döntésének indoklása több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz” - nyilatkozta kedden Klaus Johannis, miután fogadta a Velencei Bizottság Bukarestben tartózkodó küldöttségét. Az államfő azt mondta, elolvasta a taláros testület indoklását, de még folyamatban van annak elemzése. "Már mondtam, hogy addig fogjuk olvasni ezt az indoklást, amíg nagyon jól megértjük. Még van egy kis olvasnivalónk" - fogalmazott az államfő, hozzátéve, hogy a dokumentum több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz. 

Johannis kérdései

Johannis szerint ezek közül a legtöbb kérdésre a politikusoknak kellene választ adniuk. Ezek egyike szerint az: ha ennyi politikus elégedetlen a korrupció elleni küzdelemmel, ha ennyit tárgyalnak róla, szükség van-e még egyáltalán korrupció elleni harcra Romániában?

„Az én válaszom határozott és világos: Romániának szüksége van a korrupció elleni küzdelemre, amelyet a lehető leghatározottabbnak kell folytatni, és a román állampolgároknak bízniuk kell abban, hogy ez a harc igazságos. Van egy új szuperminiszterünk, aki dönt, és ott az elnök, aki végrehajt? (...) És mi történik a Legfelsőbb Bírói Tanáccsal? Hogyan tudja ellátni legfontosabb szerepét, ha nem szólhat bele a főügyész menesztésével kapcsolatos eljárásba?" - sorolta a kérdéseket az elnök, aki szerint ezekre választ kell adni, akár közvita keretében, amelyet készen áll meghirdetni, ha szükség lesz rá. 

Johannis rámutatott, a PSD egy ideje arra törekszik, hogy "amputálja az államfő hatásköreit", és ebbe az irányba mutat most az alkotmánybíróság döntése is.  Az elnök nyilatkozatában kilátásba helyezte egy referendum kiírását is. "Széles körű vitára van szükség, amelyben minden érdekelt fél részt vesz, végül pedig talán arra is szükség lehet, hogy mondjon véleményt a nép" - tette hozzá. 

Az „észszerűség” a határidő a főügyész leváltása ügyében

„Észszerű határidőn belül döntést kell hozni, nem várhatunk, mondjuk, decemberig” – jelentette ki az államelnök a korrupcióellenes főügyész leváltásáról. Hozzátette: nem hiszi, hogy komoly ember elvárná tőle, hogy egy-két napon belül gépiesen életbe léptessen egy határozatot.

Klaus Johannis ismételten kijelentette: nem szeretné, hogy Románia egy olyan állam legyen, amely tartalom nélküli formán alapszik, hanem azt szeretné, hogy ha már felmerültek ezek a problémák, akkor meg lehessen beszélni, tisztázni lehessen dolgokat, mielőtt a lépésre sor kerül.

Az államfő tagadta, hogy Laura Codruţa Kövesi esetleges lemondása oldaná a feszültségeket. „Paradox módon: nem, mert a kérdések felmerültek, a dolgokat leírták az alkotmánybíróság egy határozatában, és ezeknek választ kell kapniuk. Nem állhatunk meg azon gondolkodni, hogy mi lesz az ügyészekkel, mi lesz a korrupcióellenes harccal. A korrupcióellenes harcnak folytatódnia kell, az ügyészeknek függetleneknek kell maradniuk, semmiképpen sem kerülhetnek politikai ellenőrzés alá, semmiképpen sem lehet egy szuperminiszter, aki előírja az államfőnek, hogy mit kell tennie” – jelentette ki.

Nem a gyors döntés a lényeg

Johannis szerint nagyon fontos a dolgok tisztázása, mert különben a bizonytalanság súlyosbíthatja a helyzetet. Úgy vélte, azáltal, hogy nem ad gyors választ, nem szegi meg az alkotmányt, hanem felügyeli annak betartását. 

Az államelnök szerint amúgy az alkotmánybíróság korrupcióellenes főügyészt érintő döntésének indoklása több kérdést vet fel, mint ahányat tisztáz. Ennek kapcsán azt mondta: elolvasta a taláros testület indoklását, de még folyamatban van annak elemzése. „Addig fogjuk olvasni ezt az indoklást, amíg nagyon jól megértjük. Még van egy kevés olvasnivalónk” - fogalmazott az államfő.

Nem tart a felfüggesztésétől

Klaus Iohannis nem tart attól, hogy felfüggesztik tisztségéből, főügyészének visszahívása okán. Egy ilyen kezdeményezésnek nem lenne jogalapja – tette hozzá. „A szociáldemokraták kissé sietnek. Én semmit nem mondtam még a döntésemről, csak arról beszéltem, hogy figyelmesen elolvasom az alkotmánybíróság döntését és indoklását” – mutatott rá az államelnök. Hozzátette: egyes szociáldemokrata politikusok a felfüggesztés emlegetésével akarnak érdekesebbnek tűnni a tévében, de az az ők dolguk, hiszen egy ilyen döntésnek nem lenne jogalapja. 

Johannis azt is megengedhetetlennek tartja, hogy egy elítélt politikus megfenyegesse a bírákat és ügyészeket. Ezzel Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnökének a CSM által is kifogásolt kijelentéseire utalt. „Joggal háborodtak fel a bírák és ügyészek, mert hogy is képzeli egy politikus, aki ráadásul bűnöző is, hogy a televízióban fenyegesse meg őket, miután összehívott egy középszerű tüntetést az igazságszolgáltatás ellen. Szóval ez megengedhetetlen” – mondta Johannis.

Szerinte az sem fogadható el, hogy bizonytalanság uralkodjon az országban és a demokráciáról sem szabad lemondani valaki olyannak a kedvéért, aki „nagyobb hatalmat akar, mint amennyi egészséges”.

A „párhuzamos állam” nem létezik

A „párhuzamos államot” a Szociáldemokrata Párt (PSD) találta ki, nem létezik. Annak emlegetése pedig „kontraproduktív”, hogy ezt a kitalációt Románia külföldi partnerei finanszíroznák – utalt Klaus Johannis a kormánypártok múlt szombati nagygyűlésének apropójára.

"Romániában nem létezik semmilyen párhuzamos állam. Ez a szociáldemokraták találmánya, amellyel igazolni próbálják az igazságügy és a szolgálatok ellen folytatott eljárásaikat. Ilyen egyszerű! Romániában egyetlen állam létezik, és azt én képviselem. Tehát a párhuzamos állam létezése egy mese, nem tudom, hogy a PSD-sek vagy az ők tanácsadóik találták-e ki” – fogalmazott Johannis, aki szerint ezzel a szociáldemokraták kétes üzelmeiket próbálják magyarázni.

Kapcsolódók

Kimaradt?