FRISSTVE:Az alkotmánybíróság a Velencei Bizottsághoz fordult a testületet ért támadások miatt

FRISSÍTVE-Az alkotmánybíróság a Velencei Bizottsághoz és más európai szervezetekhez fordult a testületet ért éles támadások miatt - közölte kedden az alkotmánybíróság sajtóirodája.

A taláros testület szerint egyes köztisztségviselők és parlamenti pártok megpróbálták aláásni a testület fennhatóságát, megkérdőjelezték az alkotmánybíróság döntéseinek kötelező jellegét, és egyenesen arra bíztatták az államfőt, valamint az ország lakosságát, hogy ne tartsa tiszteletben az igazságügyi miniszter és az államfő közötti intézményes konfliktust megállapító múlt heti alkotmánybírósági határozatot.

Az Európa Tanács (ET) főtitkárságához, a Velencei Bizottsághoz - az ET alkotmányjogászokból álló konzultatív testületéhez - és az Európai Alkotmánybíróságok Értekezletének elnökéhez intézett panaszában az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezáltal veszélybe került a demokrácia, a jogállamiság és az alkotmányjog érvényesülése Romániában.

Az alkotmánybíróság múlt szerdán a kormánykoalíciónak adott igazat az államfővel szemben a - kormány által visszaélésekkel vádolt - korrupcióellenes főügyész leváltásáról szóló vitában, és előírta az elnöknek, hogy mentse fel Laura Codruta Kövesit az ügyészség éléről.

Az ellenzéki pártok az alkotmánybíróságot hatásköre túllépésével, illetve politikai részrehajlással vádolták, és népszavazás kiírását javasolták az államfőnek. Klaus Johannis államfő is megállapította: kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy maga az alkotmánybíróság tiszteletben tartja-e az alkotmányt és maga a testület hozta magát abba a "sajnálatos" helyzetbe, hogy alkotmánytiszteletét megkérdőjelezzék.

PSD: „természetes” az alkotmánybíróság panasza  

Természetesnek tekinti Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azt, hogy az alkotmánybíróság az európai intézményekhez, köztük a Velencei Bizottsághoz fordul a korrupcióellenes főügyész leváltásáról szóló döntése nyomán tapasztalt támadások miatt. A testület elhiteltelenítésére törekednek egyesek – tette hozzá.

„Elfogadhatatlanok azok a törvényesség határán kívüli felfoghatatlan támadások, amelyeket amolyan politikai vezetők, vagy a Cioloș-hoz hasonló politikusok indítottak, akiket nem is tudom, hová sorolhatnék, és akiknek az a céljuk, hogy egy alkotmánybírósági döntést ne tartsanak tiszteletbe. Az alkotmánybíróság alapintézmény” – fogalmazott a PSD elnöke, aki szerint a bírákra való nyomásgyakorlás folyamatos, amivel szerinte az intézmény elhiteltelenítése a cél.

Hasonlóan vélekedett a taláros testület Velencei Bizottságnál tett panaszról Tudorel Toader igazságügyi miniszter is, aki szerint jogállamban megengedhetetlennek az, hogy az alkotmánybíróság ellen ilyen támadásokat indítsanak.  

Kapcsolódók

Kimaradt?