Állami támogatásban részesülhetnek a bölcsődék

Normatív finanszírozásban részesülhetnek a Romániában működő állami és magánbölcsődék, amennyiben az RMDSZ törvénytervezetét a szenátus is döntéshozó fórumként megszavazza. 

A parlament alsóháza egyhangúlag szavazta meg szerdán első házként atervezetet. Szabó Ödön, a szövetség frakcióvezető-helyettese, a tervezet kidolgozója elmondta, hogy európai viszonylatban Románia utolsó helyen áll a bölcsődei oktatási intézmények működtetésének hatékonyságában és a biztosított férőhelyek tekintetében, főleg azért mert a jelenlegi jogkeret kizárólag önkormányzati feladatnak tekinti az óvoda előtti oktatási intézmények finanszírozását. Éppen ezért az RMDSZ szükségesnek tartotta ezen törvénytervezet kidolgozását, amely a normatív finanszírozási rendszert kiszélesíti az óvoda előtti oktatási szintre is.

„Az RMDSZ idei ülésszakának kiemelt prioritásai között szerepel az oktatási intézményi rendszer megerősítése, ezen belül pedig a bölcsődei oktatás felzárkóztatása. Jelen pillanatban Románia a bölcsődéket nem tekinti oktatási intézménynek, mi több, a törvénykezésben kizárólag önkormányzati feladatnak minősül az óvoda előtti oktatási intézmények finanszírozása. Így a bölcsődék több mint 90 százaléka nagyvárosokban működik, hiszen csak itt biztosított a kellő forrás erre a  célra" - mondta. 

Figyelmeztetett, a kisvárosok, a községek nem tudják finanszírozni a bölcsődéket, ezért a rendszerváltás előtt működőket is sok helyen megszüntették, bezárták az elmúlt évtizedekben. "Az összes statisztikai adat azt mutatja, hogy jóval nagyobb az intézmény iránti igény, mint az önkormányzatok által nyújtott lehetőség. Erre pedig sürgős megoldást kell találnunk” – fogalmazott Szabó Ödön, az
RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője. 

Az RMDSZ törvénytervezetének értelmében a tanügyminisztérium kötelessége lesz megállapítani az egy gyerekekre kiszámolt keretalapot, amelyet át kell utalnia azon önkormányzatoknak, ahol bölcsőde működik. Ugyanakkor a bölcsődei nevelő, óvónő a tanügyminisztérium általi finanszírozott állásba kerül át, és lehetősége nyílik szakmai fejlődésre is. Szabó Ödön továbbá hangsúlyozta, hogy ezen pedagógusok jogosultak lesznek a tanügyi rendszernek megfelelő szakmai fokozatok megszerzésére is, amely eddig nem volt lehetséges.

A tervezet lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatokon túl civil szervezetek, egyházak és jogi személyiségek is létrehozhassanak bölcsődét, majd hasonló normatív finanszírozásban részesüljenek. Szabó emlékeztetett arra is, hogy Románia nemzetközi vállalásai közé tartozik a korai oktatás intézményrendszerének bővítése, amennyiben a tervezetet a szenátus is megszavazza, illetve az államelnök is kihirdeti, a 2019-es tanévtől már életbe léphetnek az előírásai, így biztosított lehet a bölcsődék központi költségvetésből történő társfinanszírozása.

A tervezet bizottsági vitáin az UNICEF romániai partnerintézményei is támogatták az RMDSZ kezdeményezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?