Új óvoda alapkövét tették le a magyar állam támogatásával

Maros megyében, Backamadarason a magyar állam közel 200 millió forintos támogatásával egy új, mintegy ötven gyermek befogadására alkalmas óvoda alapkövét tették le szombaton. 

Az eseményen jelen volt Grezsa István kormánybiztos, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Csép Éva Andrea parlamenti képviselő,  Novák Csaba Zoltán szenátor, valamint helyi és megyei tanácsosok.

Grezsa István kormánybiztos az alapkőletétel után a magyar közmédiának elmondta, a backamadarasi intézmény egyike annak a 151 magyar óvodának és bölcsődének, amely a magyar kormány támogatásával épül fel a Kárpát-medencében. A program keretében az új óvodák mellett közel 450 óvodát újítanak fel, és 1664 óvodában alakítanak ki fejlesztő sarkot. A kormánybiztos hozzátette: az oktatók képzésével is segíteni kívánják a határon túli bölcsődéket és óvodákat. Példaként hozta fel a Hagyományok Háza magyar népi játékokra épülő akkreditált képzését, amely szerinte igazi hungarikumnak számít.

Grezsa István elmondta: a magyar kormány kétlépcsős Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja azt a célt tűzte ki, hogy vonzóvá tegye a magyar bölcsődéket és óvodákat a vegyes családokban született gyermekek számára is. Hozzátette az Erdélyi Református Egyházkerület javasolta, hogy Backamadaras is bekerüljön a programba. Külön örömnek tartotta, hogy az épületet Zakariás Attila Ybl Miklós-díjas építész tervezi.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a közmédiának adott nyilatkozatában "kakukktojásnak" nevezte az intézményt, melynek alapkövét letették, mert - mint mondta - elsősorban a nagyvárosokban épülnek bölcsődék, óvodák a magyar kormányprogram keretében. Fontosnak tartotta azonban, hogy az intézmény hozzásegíti a Nyárád menti település fiataljait ahhoz, hogy a 17 kilométerre levő Marosvásárhelyen vállalhassanak munkát, és míg dolgoznak, biztonságban tudják a gyermekeiket. 

A püspök szerint az ilyen intézmények fékezhetik az erdélyi magyar vidék elnéptelenedésének a folyamatát. Az egyházfő fontosnak tartotta, hogy a templom mellé épül az óvoda. Úgy vélte: a célokat olykor újra kell fogalmazni, de a keresztyén hit által biztosított alapot nem szabad lecserélni. 

Péter Ferenc megyei tanácselnök szerint a Backamadarason elhelyezett óvoda és bölcsőde alapköve jól mutatja a magyar-magyar összefogás erejét. “Minek örülne jobban az ember, mint amikor az összefogás erejét és eredményeit látja? Bízom abban, hogy az épület mielőbb felépül és megtelik élettel, és az összefogás nyomán gyarapodni fog a helyi közösség” – fogalmazott az elnök, köszönetét fejezve ki Magyarország kormányának a támogatásért.

A Marosvásárhely közelében fekvő Backamadarason és a községhez tartozó falvakban közel kétezren élnek. A 2011-es népszámláláson a lakosság nyolcvan százaléka magyarnak, 11 százaléka cigánynak, 5 százaléka pedig románnak vallotta magát.

Kapcsolódók

Kimaradt?