Forradalom-dosszié: Ceaușescu híradósa ellen is bűnvádi eljárás indult

Büntetőjogi eljárást indított a katonai ügyészség a román közszolgálati televízió (TVR) hírműsorának egykori főszerkesztő-helyettese ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt a Forradalom-dosszié kapcsán.

Teodor Brateş felelős ugyanis az ügyészek szerint a terrorista fenyegetésre vonatkozó, 1989. december 22-e és 31-e között elterjedt rémhírek keltéséért, amelyek súlyos következményekkel jártak Románia lakosságára nézve.

A legfőbb ügyészség tájékoztatása szerint a katonai ügyészek a Forradalom-dosszié kapcsán emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt eljárást indítottak Teodor Brateş ellen, aki a tettek elkövetésének idején, azaz 1989. december 22-e és 31-e között a TVR Aktuális ("Actualităţi") című hírrovatának főszerkesztő-helyettese volt.

A Brateş által közzétett híranyagok ugyanis arról számoltak be, hogy terrorista támadások értek katonai és civil létesítményeket, megmérgezték az ivóvizet, aláaknáztak épületeket, légitámadások történtek, páncélautók vonultak fel az ország különböző útjain. E képsorok és információk ismételgetése nagyban hozzájárult az állítólagos terroristáktól való általános rettegés kialakulásához, ez pedig számos emberéletet követelt - állítják az ügyészek.

Teodor Brateş irányította 1989. december 22-e és 24-e között a forradalomról szóló hírek sugárzását a TVR stúdióiból. A Forradalom-dosszié kapcsán többek közt Ion Iliescu ellen is bűnvádi kivizsgálás folyik, emberiesség ellen elkövetett tettek miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?