Nem sokat tudunk arról, hogy mi történt a Puskás Ferenc előtti magyar fociban – ezért Szegedi Péter szociológus, sporttörténész a második világháború előtti labdarúgás-történetet ismertette a kedden elkezdődött kolozsvári Szociológus Napokon.

A keddi előadáson Szegedi rámutatott: a magyar csapat már 1934-38 között is kiemelkedő időszakot tudhatott magának, de már az első világháború korszakában is remekeltek – ezt nevezhetnénk az Első Aranykornak a magyar foci történetében.

A futball az 1870-es években vált leszabályozott sportággá Nagy-Britannia területén, 1879-ben pedig megérkezett az első labda és szabálykönyv is Magyarországra. Miután „könyvből a focit sem lehet megtanulni”, az első próbálkozások is csőddel zárultak – volt, amikor komoly vámot vetettek ki a még ismeretlen focilabdára, máskor bakancsban játszottak, és három játékost is lábtöréssel kellett elvinni.

1886-ban újra elhoztak egy labdát Budapestre, akkor pedig tornászoknak mutatták meg, ez a próbálkozás pedig sikeresnek bizonyult. Az első mérkőzés, az első nemzetközi meccs is megtörtént később, száz, majd kétezer nézővel.

1902 őszén került sor az első osztrák-magyar mérkőzésre, a fejlődés pedig dinamikusabb lett. Az FTC és MTK tíz év alatt száz meccset játszott az osztrákokkal 1901-1913 között, az esetek többségében pedig ugyan kikaptak, de sokat tanultak is. A nemzetközi kapcsolatok tehát intenzívek voltak ebben az időszakban, idegenben többet játszott a magyar csapat, mint a brit.

Néhány év alatt ráadásul megsokszorozódott a mérkőzésekre járók száma – 1913-ban majdnem annyian érdeklődtek a magyar meccsek iránt, mint Nagy-Britanniában. Korabeli szövegekből kiderül, hogy már akkor többet jelentett a foci egy sportnál: a nemzeti hegemóniát, összetartást is szimbolizálta és egy győzelemnek ehhez méltó tétje volt.

Emelkedés, hanyatlás

1911-ben adták át az Üllői úton a Ferencváros pályáját, nem messze tőlük, pár évvel később az MTK-ét is. Akkoriban a brit stadionok mellett ezek voltak a legnagyobbak – jegyezte meg Szegedi, aki rámutatott arra: az MTK ráadásul egyre többet költött brit játékosok és edzők szerződtetésével a foci minőségére is.

Az MTK éppen ezért sikeres évtizedre rendezkedett be, a tízes évek végére pedig Magyarország volt a harmadik legerősebb európai futball-nagyhatalom. Ezt követte egy visszaesés, de nem Trianon miatt: míg Európa számos helyén megjelent a futball-gazdaság, Magyarországon még nem, így számos magyar játékost sikerült nyugatra csábítani. Ez a fajta a tudás-export nemcsak a magyar foci gyengülését jelentette, hanem a nyugati országok fociját vértezte fel új ismeretekkel – az osztrákok 1932-re már megelőzte a magyarokat, akik pedig a tizedik helyre süllyedtek a ranglistán.

1924-től Olaszország lett az új célpont Ausztria helyett a fiatal, tehetséges kivándorló focisták számára, a közvetlen utánpótlás pedig megszűnt Magyarországon. Az 1925-26-os olasz bajnokságban a külföldi focisták zöme magyar volt már. Ekkoriban a magyar focicsapatok külföldi túrázásokból teremtették elő az anyagi hátteret, aztán 1926-tól bevezették a profizmust, azaz a klubok hivatalosan is fizethettek a focistáknak. A gazdasági válság azonban közbeszólt, a magyar sportolók pedig Franciaországot szemelték ki új célpontnak.

Magyarország játékstílusa elavulttá vált, az erőszakosabb stílus népszerűsödése ellenére még a „tologatósabb” stratégiát alkalmazták A harmincas évek közepére, ha a nézők száma nem is csökkent, de más országokhoz képest nem növekedett.

Az 1938-as vébére Olaszország – részben a magyar játékosoknak köszönhetően, részben, mert Mussolini felismerte a sportág politikai erejét – jelentősen felemelkedett. A világbajnokság döntőjébe eljutó Magyarország velük kellett hogy megküzdjön, és végül elnyerte az ezüstérmet – ez pedig akkora sikernek számít, mint amekkorát a mindenki által ismert Aranycsapat is a magáénak tudhat – zárta előadását Szegedi.

Veres Valér, a Szociológia és Szociális Munka Intézet vezetője nyitóbeszédében elmondta, a rendezvényt a Max Weber Szociológiai Szakkollégium szervezte a Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Szociológia és Demográfia Szakbizottságának támogatásával.
Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese nyitóbeszédében elmondta, a Szociológus Napokon már a következő nemzedéket nevelik arra, hogy érdemes kutatniuk, megmutatni a szélesebb közösségnek, hogy milyen is a társadalmunk.
Péter László, a rendezvény főszervezője rámutatott: a Szociológus Napok betekintést nyújt a kar életébe, és az is célja, hogy a szociológusok, HR-esek és kulturális antropológusok számára fórumként működjön, építő jellegű, kritikus dialógusokat alakítson ki. A rendezvény egyrészt a sport és társadalom témakörét járja körbe, másrészt a humán erőforrásra vonatkozó kérdéseket, harmadrészt a vallással és radikalizmussal kapcsolatos problémákról beszélnek – összegezte a főszervező.