Az egész ország megérezheti a parajdi bányászok sztrájkját

Hétfőn is folytatódik a parajdi sóbányában dolgozók múlt csütörtökön kezdődött sztrájkja. A munkabeszüntetés miatt a bánya nem tudja teljesíteni a kemény téli miatt megnövekedett rendeléseket.

A bányászok továbbra is várják, hogy az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatótanácsa keddi gyűlésén döntsön követeléseikről, mondta az Agerpresnek Kelemen József szakszervezeti vezető.

"Azért elleneztük a miniszterrel való tárgyalást, mert a a Slănic Prahova-i kollégák tárgyaltak vele és semmi sem oldódott meg. Jelenleg Aknavásáron is beszüntették a munkát" - nyilatkozta a szakszervezeti vezető.

A tiltakozók a bérek közti egyenlőtlenségek megszüntetését, az alapfizetések 20 százalékkal való emelését és a vezetőség leváltását követelik. A vezetőség leváltásával kapcsolatban Kelemen József azt nyilatkozta, hogy a Salrom vezetősége ígéretet tett az igazgatók tevékenységének kivizsgálására, azt követően döntenek majd esetleges menesztésükről.

Nem tudják teljesíteni a megrendeléseket

Seprődi Zoltán, a parajdi sóbánya vezérigazgatója azt mondta az Agerpresnek, hogy próbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre, azonban a béremelés csak akkor valósulhat meg, ha a törvény is megengedi. Arról is tájékoztatott, hogy a sóbánya nem tudja teljesíteni a rendeléseket, már több megrendelő is jelezte a problémákat.

Hétfőn Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei is aggodalmát fejezte ki a rendelések csúszása miatt, ugyanis szerinte a szerződések értelmében a bányának kötelessége lenne leszállítani a megrendelt sómennyiségeket. A prefektus szerint a közlekedésben résztvevők és a járókelők biztonsága forog kockán, ha nem tudják csúszásgátló anyaggal megszórni az utakat a hóeltakarítással megbízott vállalatok.

A parajdi sóbánya vájárjainak sztrájkja csütörtökön robbant ki, akkor 55 bányász maradt tiltakozásul a tárnákban. Jelenleg a sztrájkolók egy gyűlésteremben tartózkodnak. A kitermelés szünetel, a látogatók pedig nem tudnak bemenni a sóbányába.

Brassó megye máris megszorult

Szeben megye sótartalékait kénytelenek felhasználni a Brassó megyei illetékesek az utak járhatóvá tételére, miután az út- és hídügyi hatóság által megrendelt sószállítmányok nem érkeztek meg a parajdi bányászok sztrájkja miatt.

Marian Rasaliu Brassó megyei prefektus szerint a megye minden közútján téli útviszonyok között zajlik a közlekedés, a hegyvidékeket átszelő utakon helyenként havas a burkolat, de nem kellett korlátozni a forgalmat. Hétfőn már csak 328 tonna csúszásgátló - homok, só és kalcium-klorid - állt a karbantartók rendelkezésére, ezért úgy döntöttek, hogy Szeben megyéhez fordulnak a sókészlet kiegészítésére, szükség esetén pedig Prahova megyétől is segítséget kérnek. A romániai sóbányákban kirobbant sztrájk miatt ugyanis sóhiány van az országban.

Elekes Róbert, a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság szóvivője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a Szeben megyében tartalékolt 1 000 tonna sóból 250 tonnát Brassó megye fog megkapni.

Brassó megyének erre a télre 20.000 tonna csúszásgátlót irányoztak elő az utak járhatóvá tételére, de ebből 19 000 tonnát már felhasználtak. Ezért az illetékes hatóságok 500 tonnát rendeltek még a bányákból, a szállítmányok azonban késlekednek a bányászok sztrájkja miatt. „Reméljük, hogy a helyzet a következő napokban megoldódik” - tette hozzá Elekes Róbert.

Kapcsolódók

Kimaradt?