Porcsalmi Bálint szerint pontosan tudjuk, kiket sértett meg Tudose

Porcsalmi Bálint szerint Tudose kijelentéseit nem követheti más, csak a tisztségéből való lemondás és visszavonulása a közélettől.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy fogalmazott egy pénteki interjúban: „Tudose kijelentéseit nem követheti más, csak a tisztségéből való lemondás és visszavonulása a közélettől. Azoknak pedig, akik szerint nem egyértelmű, kiket fenyegetett „fellógatással”: Én elég jól beszélek románul, láttam és hallottam is a felvételt, ami alapján azt mondom most is, az akasztás, az akasztás. Ez nem értelmezhető. És nem hiszem, hogy a miniszterelnök a helyi rendőrparancsnokra gondolt a székely emberek vagy vezetők helyett. Tehát tudjuk, mit mondott. Ha pedig nem ezt gondolta, a mai napig meg tudta volna cáfolni, de nem tette. Nekünk nem az a dolgunk, hogy értelmezzük a nyilatkozatot, hanem az, hogy felhívjuk mindenki figyelmét a súlyos kijelentésre”.

Több sajtóorgánum szerint a miniszterelnök autonómiaellenes nyilatkozatának hanganyaga alapján nem egyértelmű, hogy kiket fenyegetett meg akasztással Tudose.Többen úgy értelmezték a kormányfő a Realitatea hírtelevíziónak telefonon adott nyilatkozatát, hogy a miniszterelnök akasztással fenyegette a székelyföldieket. Mások szerint a miniszterelnök sokkal inkább a helyi illetékeseket figyelmeztette, hogy tegyenek le a székely zászló kitűzéséről.

A kormányfő nyilatkozata így hangzott: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A hangfelvétel itt hallgatható meg. 

Tudose és a PSD azóta sem pontosított az ominózus nyilatkozattal kapcsolatban, a kormányfő csütörtök délután Facebook-oldalán csak annyit közölt: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

Kapcsolódók

Kimaradt?