A 2008. és a 2011. évi kettős mélypontú recesszió után ismét növekedésnek indult az uniós gazdaság, és ennek köszönhetően újra szűkülni kezdtek az egyenlőtlenségek a tagállamok között, viszont a nemzetállamokon és a régiókon belüli szakadékok mélyültek. A romániai régiók is „szétfejlődtek”.

A 2008-as válsággal kezdve az egy főre jutó GDP mellett a foglalkoztatási és a munkanélküliségi rátában megfigyelhető regionális egyenlőtlenségek is elmélyültek. Ugyanakkor a foglalkoztatásbeli egyenlőtlenségek 2014-ben újra csökkenni kezdtek, amit 2015-ben az egy főre jutó GDP-ben mutatkozó egyenlőtlenségek mérséklődése követett – állapítja meg az Európai Bizottság legújabb kohéziós jelentésében, amely az EU régióinak állapotát vizsgálja, levonja a válság éveinek tanulságait a kohéziós beruházások tekintetében, és következtetéseket fogalmaz meg a 2020 utáni időszakra.

A dokumentum megjegyzi, hogy az újra beindult fejlődés ellenére az egy főre jutó GDP és a foglalkoztatási ráta sok régióban még a válság előtti szintet sem éri el. Ez elsősorban Olaszországra és Spanyolországra érvényes, Romániára szerencsére nem. Romániában ugyanakkor továbbra is megfigyelhető – egyéb problémák mellett – a régiókon belül a megyék szétfejlődése.

Regionális szétfejlődés

A jelentés megjegyzi, hogy az alacsony GDP-jű tagállamok gyorsabban fejlődtek, akárcsak azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP jóval meghaladja az uniós átlagot, köszönhetően a termelékenység és a foglalkoztatottság együttes növekedésének. Romániában az egy főre eső GDP az EU-átlag 57 százaléka – mintegy 20 százalékpontos ugrás után –, de ezt a szintet mindössze két régió éri el: a Temesvárt magába foglaló dél-nyugati régió és Bukarest-Ilfov. Előbbi pontosan 57 százalékon áll, utóbbi viszont messze meghaladja az uniós átlagot.

A régiók és a megyék szintjén jól érzékelhető szétfejlődés mutatható ki. Az jól látható a fenti grafikonon is, ahol a GDP-növekedés ütemét mutató vonalak hűségesen követik a régiók fejlettségi szintjét jelző oszlopokat.

Sajnos az egy főre eső GDP-t illetően nem állnak rendelkezésre megyeszintű adatok, viszont a kibocsátás változását össze tudjuk hasonlítani. Az számok azt mutatják, hogy miközben Románia GDP-je 2000 és 2014 között durván nyolcszorosára nőtt, a növekedés Kovászna megyében például valamivel több mint ötszörös volt, Ilfov megyében pedig tizenkétszeres. Az utóbbi tehát több mint kétszer gyorsabban fejlődött az előbbinél.

A Székelyföldet magába foglaló központi régión belül is jelentősek az eltérések. A gazdagabb Brassó és Szeben megye GDP-je több mint nyolcszorosára nőtt az említett időszakban, köszönhetően annak is, hogy a válság éveiben sem került recesszióba.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a szegényebb régiókban a felzárkózás részben az elvándorlásnak köszönhető: az egy főre eső GDP azért nőtt, mert a munkanélküliségben és a jövedelemben tapasztalható különbségek miatt az illető térség polgárai másutt kerestek munkalehetőséget, így lényegesen kevesebb főre jut a némileg megnövekedett GDP.

A jelentés megerősíti, illetve számszerűsíti azokat a trendeket, amelyekről a hazai sajtó is beszámolt többnyire empirikus adatok vagy részleges statisztikák alapján: túlnyomórészt a 2004 után csatlakozott 13 tagállamból áramlik a munkaerő az EU-15 felé, de a tagállamokon belül a vidéki régiókból a főváros és más nagyvárosok irányába is gyors migráció figyelhető meg. A mellékelt ábrán a hazai vándorlást mutatjuk.

Azonnal szembetűnik, hogy négy megyét leszámítva mindenütt negatív a migrációs mérleg. A magyarázat az lehet, hogy ezeknek a megyéknek a GDP-je 2000 óta a tízszeresére vagy annál is nagyobb ütemben nőtt. Egyesek számára furcsának tűnhet Giurgiu jelenléte ebben a sorban, ám a főváros dél-nyugati szomszédja számos Bukarestből „kiszorult” vállalkozásnak, ipari parknak, logisztikai központnak ad otthont.

A jelentés a pozitívumok között említi, hogy a kohéziós politikának köszönhetően több mint 40 ezer új munkahely jött létre Romániában (mintegy 1,2 millió az unió szintjén), ugyanakkor több olyan aspektust is érint, amely aggodalomra adhat okot. Az egyik a fiatalok alacsony foglalkoztatása.

Miközben több régióban munkaerőhiány van, csaknem minden ötödik fiatal munkanélküli. A 17,5 százalékos arány jóval meghaladja az uniós átlagot (11,5 %), egyes régiókban pedig annak a kétszerese. A legsúlyosabb a helyzet a központi régióban, illetve délen és dél-keleten, ahol a 15-24 éves korosztály nagyjából negyede nem dolgozik, nem jár iskolába és nem vesz részt valamilyen képzésben.

Gyenge innovációs készség

A jelentés megjegyzi, hogy az innováció az unión belül továbbra is főként néhány régióban összpontosul, és azok nem a dél- és kelet-európai tagállamokban találhatók. Ha vannak is innovációs központok, a közelükben fekvő régiók nem tudják kiaknázni a földrajzi elhelyezkedésükből adódó előnyüket. Itt ezért olyan szakpolitikákra van szükség, amelyek élénkítik a vállalkozások, a kutatóközpontok és a szakosodott üzleti szolgáltatók közötti, régiókon átívelő kapcsolatteremtést. A készségfejlesztésre fordított beruházások növelésével tovább élénkíthető a gazdasági növekedés annak köszönhetően, hogy enyhül a készséghiány, csökken a szegénység, az ifjúsági munkanélküliség és a társadalmi kirekesztettség.

Itt kell megjegyezni, hogy Romániában durván 40 százalékra – az uniós átlag csaknem kétszeresére – tehető azoknak a 15 éveseknek az aránya, akik a tudásalapú munkaerőpiac szempontjából fontos kulcskompetenciák – a szövegértés, az alkalmazott matematikai és természettudományos műveltség – területén gyengén teljesítenek.

Ahogy a jelentés is megjegyzi, az adatok kulcsfontosságú időszakban látnak napvilágot: az Európa jövőjéről szóló Fehér Könyv nyilvánosságra hozatala után, illetve a következő többéves költségvetési ciklusra szóló pénzügyi keretterv bemutatása előtt. Ebben az időszakban kell dönteni, milyen területek felé irányítsák a kohéziós alapokat, melyek legyenek a befektetési prioritások, és konkrétan hogyan hajtsák végre – „rugalmasan és hatékonyan” – a befektetéseket.

Itt lenne az ideje, hogy a tagországok maguk is számba vegyék a fejlődés/szétfejlődés tényezőit, és megtegyék a szükséges korrekciókat. Nagy kérdés, hogy Romániában van-e képesség, illetve készség ilyesmire. A jelenlegi régiófelosztást a kilencvenes évek végén részben a „magyar veszélyre” gondolva alakították ki, de a mostani hangulat nem kedvez a változtatásnak, hiába látják – közel két évtized elteltével – egyre többen a rendszer hibáit.