Hetven éves lett az idén a világ legismertebb, legkiterjedtebb hírszerző szolgálata, Központi Hírszerző Ügynöksége, azaz a Central Intelligence Agency, rövidebb (és ismertebb) nevén a CIA.

Az 1947-ben alapított ügynökség fő feladata titkos információk szerzése más államok politikájáról, gazdaságáról, társadalmáról; külföldi kormányokról, intézményekről és magánszemélyekről, ezek feldolgozása és továbbítása az amerikai kormányzat illetékeseihez, illetve az elnökhöz, valamint az elnök utasítására titkos akciók végrehajtása külföldön.

Az ügynökségnek nincsen joga az Egyesült Államok területén műveleti tevékenységet folytatni. A CIA központja a Virginia állambeli Langley városkában, Washington közvetlen közelében, a George Bush amerikai elnökről elnevezett hírszerzési központban található.

A CIA meglehetősen független amerikai kormányzati intézmény, egyetlen közvetlen felettese Nemzeti Hírszerzési Igazgató (Director of National Intelligence, DNI), az elnök hírszerzési tanácsadója.

Bonyolult és átfogó tevékenységi körének megfelelően az idők során a CIA ügynökei kifinomult eszközöket használtak fel a kémkedéshez. A CIA „technikusai” igen jól képzettek voltak, az általuk kifundált műszereket most az évforduló alkalmából rendezett kiállításon is bemutatják. Persze, itt csak a jelenleg már nem használatos, inkább a hidegháború éveiben alkalmazott eszközök láthatók – a használatban levőket a külvilág előtt mély titokban tartják.

A bevetésen részt nem vett „robotszitakötő”

Ezt a szitakötő alakú és méretű repülő szerkezetet, az insectothoptert arra tervezték, hogy a rajta lévő kamera segítségével információszerzésre használhassák a CIA ügynökei. A „drónt” egy apró gázmotor működtette, ami mozgatta a szárnyakat, míg a „kipufogóján” keresztül az előrehaladást is segítette. Bár a szerkezet a miniatürizálás kiváló példájává vált és valóban képes volt repülni, tényleges bevetésre sosem tudták használni. Az insectothopter ugyanis oldalszélben teljesen kormányozhatatlanná vált, és nem volt olyan apró kamera, amelynek súlyát elbírta volna.

A „besurranó” OXCART: két pilóta életébe került

A hidegháborús technológiai versenyfutás egyik csúcsterméke volt az 1967-ben szolgálatba állított, OXCART kódnévre keresztelt, Lockheed A-12-es lopakodó repülőgép. Az óránkénti 3540 kilométeres csúcssebességet elérni képes lopakodó akár 27 kilométeres magasságból is képes volt felvételeket készíteni anélkül, hogy az ellenség észlelte volna. A repülőgép fejlesztése hosszú éveket vett igénybe, amelynek során számos technikai probléma lépett fel és két pilóta életét is vesztette a tesztrepülések során. Végül alig egy évig volt szolgálatban 1967-68 között, amikor az OXCART 29 bevetésen vett részt Vietnám fölött, amelynek során kulcsfontosságú információkkal látta el az amerikai haderőt.

Tű a földben, üreges ezüstdollár

Egy beépített titkosügynök számára létfontosságú, hogy az összegyűjtött információkat biztonságban és észrevétlenül juttassa el kapcsolattartója számára. Ellenséges területen azonban gyakran lehetetlen, hogy a két ügynök személyesen is találkozzon egymással, ezért különféle módszereket fejlesztettek ki az információcsere lebonyolítására.

Ennek egy példája egy apró tüske, amelyet csak le kell ejteni a kijelölt helyen és egyszerűen a földbe nyomni. Minthogy pedig a belseje üreges volt, kiválóan lehetett bele üzeneteket vagy éppen mikrofilmtekercset elrejteni. Hasonló célokat szolgált az az üreges ezüstdollár érme, amelybe titkos üzeneteket és kis méretű filmeket lehetett rejteni.

Fotós galambok, Charlie, a robotharcsa

A CIA gyorsan felismerte, hogy nagyszerűen hasznosíthatja a régi módszert, amelynek során galambokkal juttattak el titkos üzeneteket. Itt persze a madaraknak nem üzeneteket kellett eljuttatniuk, hanem kisméretű kamerákat helyeztek el rajtuk, amelyek segítségével az ellenséges területet berepülve fontos fényképeket, filmeket készítettek a kívánt célponmtról. Ezt követően visszatértek a kiindulópontra.

A kamerát úgy programozták, hogy rendszeres időközönként állóképeket készítsen, így sokkal közelebbről tudták megfigyelni a célpontot, mint a műholdakról és lopakodókról készített felvételeken, amelyeknek nagy magasságban kellett repülniük.

Hasonlóan az insectothopterhez, a CIA kísérletezett egy vízi felderítő eszközzel is. A Charlie névre keresztelt, harcsa alakú, távirányítással kormányozható robot-tengeralattjáró feladata az volt, hogy észrevétlenül vízmintákat gyűjtsön atomerőművek közelében.

Kamera a zakógombban, piparádió

Ellenséges területen létfontosságú volt, hogy az ügynököket olyan felszereléssel lássák el, amellyel szinte teljesen észrevétlenül tudott fényképeket készíteni. Erre a célra szolgáltak a ruhatűkbe, gombokba vagy épp a gallérba rejtette apró kamerák és mikrofonok, amelyek segítségével akár dohányzás vagy épp egy pohár whisky kortyolgatása közben is biztonságosan lehetett rögzíteni az eseményeket.

Igen ötletes rejtett kommunikációs eszköz volt a piparádió is, amelynek szárába egy kis méretű vevőkészüléket helyeztek. Működési elve pedig az volt, hogy az állkapocscsont továbbította az érkező hangot a békésen pipázó ügynök hallójárataiba.

Film is készült az életmentő hamis filmgyár történetéből

Az 1979-es iráni iszlám forradalom során, a sah elmenekülését követően feldühödött tömeg megostromolta és elfoglalta az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének épületét. Hat diplomatának sikerült elmenekülnie és a következő hónapokban jobbára a kanadai nagykövetség által biztosított búvóhelyeken húzták meg magukat. A CIA együttműködve a kanadaiakkal igencsak összetett és kockázatos mentőakció-tervet dolgozott ki a diplomaták hazahozatalára.

Felállítottak egy filmgyártó-vállalatot, Studio Six Productions néven, amelynek saját irodát béreltek Hollywoodban és nekiláttak egy ókori görög mitológiai történeten alapuló film elkészítéséhez. Az akció lényege az volt, hogy az álcázott CIA-ügynökök helyszínkeresés ürügyén Iránba érkeztek, majd a diplomatákat kanadai és ír nemzetiségű filmeseknek álcázva, sikeresen felültették egy Svájcba tartó repülőgépre. Az Argo-akció című film alapját ez a megtörtént esemény adta.