Megbénította CIA kínai tevékenységét Peking 2010 és 2012 között

A kínai kormány megbénította az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tevékenységét Kínában 2010 és 2012 között, az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb biztonsági résének köszönhetően, amit még nem sikerült azonosítani, írta szombaton a The New York Times.

A szóban forgó két évben a CIA mintegy 20 informátorát vették őrizetbe vagy gyilkolták meg. Az egyik informátort egy kínai kormányzati épület előtt lőtték agyon – erősítette meg három hírszerzési tisztségviselő is a lapnak. Szerintük ez üzenet volt a többieknek, hogy ne dolgozzanak össze Washingtonnal.A biztonsági résnek rendkívül káros hatása volt, amely csak a Szovjetunió fennállása idején, majd Oroszországban Aldrich Ames és Robert Hanssen kémek miatt elvesztett hírszerzési források számával vetekszik. Ames az 1980-as években, Hanssen pedig 1979 és 2001 között szolgáltatott ki információt Moszkvának, írja az MTI.

A New York Times szerint az amerikai hírszerzés és biztonsági szolgálatok egyelőre megosztottak abban, hogy a biztonsági rés forrása egy beépített ember a CIA berkeiben vagy Kínának sikerült feltörnie az amerikai hírszerzés rejtett kommunikációs rendszerét, amelyet a külföldi forrásokkal való érintkezéshez használt.

A CIA-források felszámolása 2010-ben vette kezdetét, amikor az amerikai hírszerzés a kínai kormánnyal kapcsolatos nagyon jó minőségű értesülésekhez kezdett hozzáférni az államigazgatáson belülről származó informátoroktól, a többi között olyan emberektől, akik elégedetlenek voltak a pekingi vezetés korruptsága miatt - mondta négy illetékes az amerikai lapnak.

Az informátorok 2011 elején kezdtek eltűnni, ekkor az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a CIA vizsgálatot indított a biztonsági rés feltárására. Egy volt CIA-ügynököt gyanúsítottak, aki a Kínával foglalkozó ügyosztályon dolgozott, de nem volt elegendő bizonyíték a letartóztatásához. A nyomozók véleménye megoszlott az ügyben: egyesek úgy vélték, hogy a kínai hírszerzés feltörhette a CIA rejtett kommunikációs rendszerét, mások pedig azt gondolták, hogy a kémek óvatlanul folyton ugyanazt az útvonalat és helyszíneket használták, illetve olyan éttermekben találkoztak, ahol lehallgatta őket a kínai hírszerzés.

A NYT szerint 2013-ra az amerikai hírszerzőknek már sikerült megakadályozniuk Kínát abban, hogy azonosítani tudja helyi ügynökeiket, a CIA pedig azóta is kémhálózatának újjáépítésén dolgozik.

Sem a CIA, sem az FBI nem kommentálta a NYT cikkét.

Kapcsolódók

Kimaradt?