FRISSÍTVE – Lemondott Adrian Țuțuianu védelmi miniszter

FRISSÍTVE: Lemond tisztségéről Adrian Țuțuianu védelmi miniszter. Lépését maga jelentette be az Antena3 hírtelevíziónak, miután tárgyalt a kormányfővel a román hadsereg katonáinak bérezése és zsoldja körüli gondokról.

A minisztérium sajtóosztálya kedden azt közölte: a tárca alkalmazottai megkapják ugyan szeptember 15-én az augusztusi fizetésüket, de egyéb, szeptemberre esedékes juttatásaikat csak a hónap végén, a költségvetés-kiigazítás után kapják meg, a jövedelemadót és tb-járulékot pedig a tárca később fizeti majd be.

Țuțuianu szerint a közlemény egy átmeneti "technikai problémát" tükrözött, feleslegesen keltett aggodalmat, ő pedig azért nyújtotta be lemondását, mert vállalnia kellett a felelősséget a "kommunikációs hibáért".  "Beismertem a kormányfő előtt, hogy tévedtem, mert nem tájékoztattam időben a helyzetről, de abban is, hogy nem kommunikáltam a nap folyamán a sajtóval, nem más okokból, hanem a programom miatt" - mondta a miniszter, aki ugyanakkor kijelentette, hogy nincsenek anyagi természetű gondok a katonák bérének kifizetése terén. 

Klaus Johannis államfő kedden Mihai Tudose miniszterelnökkel tanácskozott a védelmi minisztériumban kialakult helyzetről, miután a tárca a bérek megosztott kifizetéséről adott ki közleményt és Adrian Ţuţuianu miniszter benyújtotta lemondását. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint szeptember 15-én a hadsereg kötelékében dolgozók a zsoldjaik vagy béreik nettó összegét fogják megkapni, az adók és egyéni hozzájárulások nélkül, mivel még mindig nem történt meg az idei költségvetés-kiigazítás. Ugyanekkor a külföldi szolgálatot teljesítő katonák valutában megkapják a napidíjukat.

FRISSÍTÉS: Marcel Ciolacu az ügyvivő miniszter

Marcel Ciolacu kormányfőhelyettes látja el ideiglenes jelleggel a védelmi miniszteri feladatokat, közölték az illetékesekhez közel álló források az Agerpres hírügynökséggel.  Mihai Tudose kormányfő elfogadta a védelmi tárca vezetője, Adrian Ţuţuianu lemondását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?