Tanulmányában a holokauszt korai észak-erdélyi reprezentációit vette számba a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának munkatársa, Tibori Szabó Zoltán.

Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés nyomán Erdély két részre szakadt, Észak-, valamint Dél-Erdélyre. Az észak-erdélyi térség magyar fennhatóság alá került vissza, míg Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1938 és 1944 közötti időszakban hatályos zsidóellenes intézkedések és jogszabályok Észak-Erdély területén mintegy 164 000, Dél-Erdélyben pedig a romániai zsidóellenes megkülönböztetés hozzávetőleg 42 000 személyt érintett.

A magyar hatóságok 1940 és 1942 között az észak-erdélyi zsidók egy részét a mai Ukrajna területén található Galíciába és Podóliába deportálták. A többieket 1944 májusában és júniusában az auschwitz-birkenau-i munkatáborba deportálták. Az észak-erdélyi zsidó közösség több mint 125 000 tagját veszítette el. A dél-erdélyi zsidóság, arányait tekintve, kisebb veszteségeket szenvedett el, de 1942-ben a román hatóságok több ezer személyt Transznisztriába deportáltak.

Tibori Szabó Zoltán, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Újságírás Intézetének docense az észak-erdélyi holokausztáldozatokról történő megemlekézés korai, közvetlenül a második világháborút követő időszakával foglalkozik. Tanulmányában azoknak az emlékműveknek, irodalmi és képzőművészeti alkotásoknak valamint újságcikkeknek a szerepét vizsgálja, amelyek az 1945 és 1949 közötti időszakban megpróbálták a széles nyilvánosság – az erdélyi magyar, román valamint szász keresztény közösségek – elé tárni, illetve dokumentálni az erdélyi zsidóság precedens nélküli 20. századi genocídiumát.

A BBTE lapunkhoz eljuttatott közleményében az áll: Tibori Szabó Zoltán szerint az észak-erdélyi zsidó közösség életben maradt tagjai által létrehozott emlékművek az 1949-cel kezdődő négy évtized során kiemelt szerephez jutottak. Ebben az időszakban ugyanis a hivatalos emlékezéspolitikák korántsem támogatták az elhurcolt erdélyi zsidókkal kapcsolatos emlékezőmunkát.

A tanulmány kordokumentumokon keresztül, alapos terepmunka és médiatörténeti kutatások nyomán mutat rá, hogy a második világháború lezárulását követő szűk fél évtizedes emlékezetteremtő igyekezet nélkül a holokauszt erdélyi vonatkozásairól ma bizonyára jóval kevesebbet tudnánk, illetve látnánk köztereinken.