Auschwitzból elhozott tárgyakat állított ki egy végzős művészeti főiskolás Izraelben

Egy izraeli diáklány azt állította, hogy auschwitzi koncentrációs táborból lopott tárgyakat állított ki főiskolai vizsgakiállításán, de később módosította állítását, és azt mondta, hogy csak a tábor mellől szerezte azokat - jelentette a Háárec című újság honlapja.

A Kfar Szabán működő Bét Berl főiskola művészeti tanszékének hallgatója, Rotem Bides néhány napja a Jediót Ahronót című újságnak adott interjújában azt mesélte, hogy a táborból hozta el a zárókiállításán általa bemutatott tárgyak egy részét. A 27 éves diák elmondta a lapnak, hogy nagyszülei holokauszttúlélők voltak, egyik nagypapája Auschwitzban szabadult fel, és ő maga hatszor látogatott el a Lengyelországban lévő második világháborús koncentrációs és haláltáborokba. 

Az ott talált tárgyakat is kiállításába foglalta: üvegcserepeket, kis tálakat, fémcsavarokat, földet, vizet a folyóból, ahová az áldozatok hamvait szórták, és egy táblát, amely a látogatókat arra kéri, hogy semmit se vigyenek el magukkal. „Mindig úgy éreztem, hogy Lengyelországban van a kiállításom nyersanyaga, nem Izraelben” – nyilatkozta. „Emberek millióit ölték meg egy bizonyos ország bizonyos rezsimének morális törvényei miatt. Ha ezek a szabályok, én is eljárhatok a saját szabályaim szerint” – indokolta a tárgyak eltulajdonítását az interjúban a végzős művészhallgató, és hangsúlyozta, hogy nem bánta meg tettét. 

Az újságcikk megjelenése után az auschwitzi emlékmúzeum igazgatója bejelentette, hogy panaszt emel a lengyel főügyésznél és Izrael varsói nagyköveténél a lopás miatt. 

A főiskola is eltávolította a negyven diák alkotásait bemutató kiállításról a lopott tárgyakat, és szerdán fegyelmi bizottság elé idézete Bidest. Ott a Háárec értesülése szerint azt mondta, hogy valójában mégsem a tábor területéről, hanem csak mellőle hozta el a kiállított tárgyakat, s kifejtette, hogy szavait az újságíró megmásította. Rotem Bides a főiskolához benyújtott magyarázó levelében bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott az eredeti újságcikk tartalma. Ezek után a főiskola megengedte a teljes, eredeti kiállítás bemutatását. Egyik tanára szerint a diáknak a róla megjelent cikkel még a kiállítás megnyitása előtt sikerült felhívnia a figyelmet munkájára, és sikerült gondolkodásra késztetnie az embereket.

Kimaradt?