Nem kaphatnak oklevelet a Maros megyei érettségizők

A törvény által előírt pecsét hiányában egyetlen Maros megyei középiskola sem tud kibocsátani érettségi diplomákat, így a diákok nem tudnak beiratkozni az egyetemi felvételire.

A News.ro beszámolója szerint az idei végzősök kétségbeesett helyzetbe kerültek, mert nem tudják birtokba venni az oklevelüket. Ennek oka, hogy az iskolák bélyegzőin az oktatási minisztérium korábbi elnevezése szerepel, és így a pecsétjükkel ellátott diplomák nem érvényesek.

Akad olyan tanintézmény, amely igazolást ad arról, hogy a diák sikeresen érettségizett, de erre az iratra szintén érvénytelen pecsét kerül. „A hazai egyetemek egy része szemet huny a törvénytelenség felett, de nem küldhetem a lányomat külföldi egyetemre hamis iratokkal” – mondta a hírügynökségnek egy apuka.

Az óra közben ketyeg, hiszen több egyetemen már kedden lezárultak a beiratkozások a felvételire. Ioan Macarie főtanfelegyülő elmondta, hogy már márciusban kérvényezett új bélyegzőket az állami pénzverdétől, de ezek még nem érkeztek meg a megyébe.

Közlése szerint szerdán az egyik beosztottja Bukarestbe utazik ebben az ügyben. „Remélem, sikerül elhoznia azt a 178 pecsétet, amelyet megrendeltünk. Tudtommal nem csak Maros megye van ebben a helyzetben” – mondta a főtanfelügyelő.

Kapcsolódók

Kimaradt?