Vállalatok megadóztatása: visszakozik a PSD elnöke

Egyetlen adóügyi intézkedést sem vezetnek be "hirtelen", csakis elemzéseket és részletekbe menő teszteléseket követően, nyilatkozta Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szerdán.

A politikus elsősorban arra a kormányprogramnak arra a sokat vitatott célkitűzésére utalt, miszerint jövőre a vállalatokat már nem a nyereségük, hanem az üzleti forgalmuk alapján adóztassák meg. Az intézkedés elsősorban a nagy multinacionális cégeket érinti hátrányosan.

"A parlamenti többség és a kormány is azon dolgozik, hogy a Romániában működő vállalkozások becsületesen és az előrevetített szinten fizessék be adóikat. Ez nem jelenti azt, hogy a két-három intézkedésről nem lehet tárgyalni, azonban ezeket semmiképpen nem vezetjük be hirtelen, csakis elemzéseket és részletekbe menő teszteléseket követően. Ha kiderül, hogy a profitjukat átirányító vállalkozásokat felfedő intézkedés a becsületes vállalkozásoknak kárt okozna, ezt az intézkedést nem vezetjük be" - magyarázta Dragnea a parlamentben.

Dragnea elmondta, tárgyalt az ügyben Mihai Tudose kormányfővel is, aki azt mondta, hogy nem "szkeptikusan" nézi a kormányprogramba foglalt gazdasági intézkedéseket, hanem "nagyon elővigyázatosan, hogy elérik-e a kitűzött célokat".

"Ha elérik a céljukat, de a gazdaság más szegmenseiben gondot okoznak, akkor nem vezetjük be ezeket az intézkedéseket. Csütörtökön nem kommunikáltunk megfelelően a polgárokkal, egy mozgalmas napunk volt, de tisztáztuk a dolgokat. A koalíció erős. A szolidaritási adót is kielemezzük, teszteljük, és ha nem lenne pozitív hozadéka, nem fogjuk bevezetni" - hangsúlyozta Dragnea.

Arra a felvetésre, miszerint ha nem vezetik be ezeket az intézkedéseket, akkor nem tartják magukat a kormányprogramhoz, Dragnea azt válaszolta, hogy komoly elemzéseket végeznek. "Remélem, megtaláljuk a módját annak, hogy a becsületes emberek és az államkassza is nyerjen ezáltal. Ha nem, akkor nem alkalmazunk olyan intézkedéseket, amelyek károsak lehetnek" - mondta a szociáldemokrata pártelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?