Jövő héten szavazhat a plénum az egységes bértörvény tervezetéről

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter becslései szerint jövő héten szavazhat a képviselőház plénuma az egységes bértörvény tervezetéről. 

A Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának ülését követően a tárcavezető azt mondta, újabb 40 módosító javaslat érkezett a tervezethez, amelyet ezen a héten véleményeznek a szakbizottságok, jövő héten pedig sor kerülhet a végső szavazásra.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, a szenátus által elfogadott módosító javaslatokkal a jogszabály nagyobb terhet róna a költségvetésre, mint azt eredetileg tervezték, meghaladnák a 32 milliárd lejes keretet, amelyet 2020-ig szabtak meg. „Mondtam a kollégáimnak is, hogy a csökkentésre vonatkozó javaslatokat támogatom, újabb emelések azonban aligha jöhetnek szóba, bár bizonyos területeken még valóban szükség van módosításra. Ezért mielőtt még hozzányúlnánk a törvény szövegéhez, szeretnék egyeztetni a munkaügyi bizottsággal. (...) A bérek növelése ugyanakkor azt is jelenti, hogy több pénz folyik be az államkasszába a társadalmi hozzájárulásokból. Ez is világos” – fogalmazott Lia Olguţa Vasilescu. 

Alapvetően nem módosul a szöveg

A bemutatott formájában marad az egységes bértörvény, legalábbis annak a közigazgatásra vonatkozó része - jelentette ki hétfőn a parlamentben Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.

A közigazgatási alkalmazottak tiltakozásával és keddre is meghirdetett bukaresti tüntetésével kapcsolatban a szaktárca vezetője azt mondta, mindenkinek alkotmányos joga sztrájkolni, de az egységes bértörvény közigazgatásra vonatkozó része a nyilvánosságra hozott formájában kerül majd elfogadásra. Lia Olguţa Vasilescu hozzátette, a bérek kiszámolása egy pontosan rögzített jegyzék alapján fog történni, amelyben az országos minimálbér jelenti az alsó, az alpolgármester fizetése pedig a felső határt. 'Adott a tisztségek jegyzéke, és a költségvetés függvényében ki fogják tudni alakítani a bérrácsot. Ha a helyi tanácsban meg a megyei tanácsban megszabják egy település teljes költségvetését, miért ne tudnák megállapítani a béreket is?' - tette fel a kérdést a munkaügyi miniszter.

Vasilescu szerint az eljárással senki nem fog tudni visszaélni, mivel az önkormányzatokban minden párt képviselteti magát, és a testületeknek közösen kell elfogadniuk - bármilyen más beruházáshoz hasonlóan - a bértáblát. 

Üzenet Johannisnak: „Pech!”

Arra kérdésre, hogyan kommentálja, hogy Klaus Johannis elégedetlenségének adott hangot az egységes bértörvény tervezetével kapcsolatban, Lia Olguţa Vasilescu egy, az államelnök által a választási kampányában használt kifejezéssel felelt: „Pech!” 

Klaus Johannis május 22-én Brassóban nyilatkozott úgy, hogy véleménye szerint jogos a közigazgatásban dolgozók aggodalma az egységes bértörvénnyel kapcsolatban, de reméli, hogy a parlament és a kormány orvosolni fogja a jogszabály hibáit. „Jogos a szakszervezetek aggodalma. Remélem, hogy az illetékesek megértik ezt, és javítanak a törvénytervezeten, ellenkező esetben az értéktelen lesz a helyi közigazgatásra nézve. (...) Az egységes bértörvényt közösen dolgozza ki a parlament és a kormány, övék tehát a felelősség, ugyanakkor azonban kiváló alkalom ez arra, hogy megvalósítsanak valami jót, és kívánom, hogy ez így történjen” – fogalmazott egy héttel ezelőtt az államfő. 

A közigazgatásban dolgozókat tömörítő szakszervezetek országos szintű tiltakozó megmozdulásokat hirdettek erre hétre. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?