Az IMF a túlzott deficit veszélyére figyelmeztette Romániát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Románia államháztartási hiánya az idén elérheti a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékát, 2022-ig pedig a 6 százalékát, ha a hatóságok nem módosítanak a tervezett adócsökkentő és béremelő intézkedéseken.

Az IMF csütörtökön tette közzé Romániára vonatkozó jelentését, amelyet a nemzetközi pénzintézet a vele együttműködő országok mindegyikéről szokott készíteni. A jelentést május elején véglegesítette a washingtoni pénzintézet romániai delegációja, és most hagyta jóvá az IMF igazgatótanácsa. E szerint 2018-ban a román államháztartási hiány GDP-arányosan elérheti a 3,9 százalékot.

A túlzott deficitre nézve a legnagyobb kockázatot, az IMF szerint, a szenátus által a héten megszavazott, de még képviselőházi jóváhagyásra váró, úgynevezett egységes bértörvény jelenti, amely a közszférában dolgozóknak átlagban 56 százalékkal emeli a bérét a következő öt évben.

A kormány 2018. január 1-jétől egy százalékponttal, 18 százalékra akarja mérsékelni az általános forgalmi adót, és csökkenteni akarja a társadalombiztosítási járulékokat.

Az IMF változatlanul 4,2 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített az idénre, miközben a kormány 5,2 százalékos GDP-bővüléssel számol.

A statisztikai intézet május közepén közölte, hogy az első negyedévben a román GDP 5,7 százalékkal bővült a tavalyi azonos időszakhoz mérten.

Az IMF igazgatótanácsa üdvözölte a kormánynak a válság után tett intézkedéseit a makrogazdasági egyensúly megteremtése érdekében, ugyanakkor azt tanácsolta Bukarestnek, ne a belföldi fogyasztást serkentse, hanem a közberuházásokat ösztönözze az életszínvonal fenntartható növelése érdekében. Az IMF szerint az adópolitika enyhítése, a szerkezeti reformok lelassulása veszélybe sodorják az elmúlt évek eredményeit.

A pénzügyminisztérium szintén csütörtökön kiadott közleményében kiemelte, az IMF szerint Romániát szilárd gazdasági növekedés, a munkahelyek számának bővülése és alacsony államadósság jellemzi. Bukarest közölte, hogy a 2017-ben a GDP 4,84 százalékát, 39,4 milliárd lejt irányoztak elő beruházásokra, ami 10 milliárd lejjel több, mint tavaly.

Bukarest szerint az egységes bértörvény nem jelent veszélyt az államháztartásra, mert a bérek fokozatosan fognak emelkedni, ami lehetővé teszi, hogy az idén Románia tartani tudja a vállalt 3 százalékos államháztartási hiányt - olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?