Magyarázatot vár Junckertől a PSD elnöke az EB prognózisai miatt

Levélben kér magyarázatot Liviu Dragnea Jean Claude Junckertől az Európai Bizottság Romániával szemben tanúsított „hozzáállásáról". Erről egy csütörtök esti televíziós műsorban beszélt a szociáldemokrata pártelnök, hozzátéve, hogy szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániáról készült jelentésében közzétett becslések sem a valós gazdasági adatokon alapulnak. 

„Én már régóta nagyon nyíltan beszélek, a következményektől függetlenül. Egyeztettem a téma kapcsán Tăriceanuval is, és jövő héten hivatalos levelet intézünk Jean Claude Junckerhez, magyarázatot kérve tőle az EB hozzáállásáról, amelynek hátterében egyetlen dolog állhat: bizalmatlanságot akarnak kelteni a kormányprogrammal kapcsolatban, hogy csökkenjenek a külföldi befektetések” – fogalmazott Dragnea a Románia TV műsorában.

A PSD és a képviselőház elnöke ismét hangsúlyozta, hogy az évek során sok esetben jelentős eltérések voltak az EB prognózisai és a későbbi valós gazdasági adatok között. „2013 tavaszán azt jósolták, hogy 2,6 százalékos lesz az államháztartási hiány, és végül 2,1 százalékos lett. 2014-ben 2,2 százalékos jeleztek előre, és 1,4 százalékos volt a deficit. 2015-ben 1,6 százalékot mondtak, 0,8 százalék lett. 2016-ban furcsamód 2,8 százalékos deficitet jósoltak, és 3 százalékos hiánnyal zárta az évet a Cioloş-kormány. Jelen pillanatban egyetlen adat, egyetlen mutató sem adhat okot az aggodalomra az Európai Bizottságnak vagy az IMF-nek” – tette hozzá a nagyobbik kormánypárt elnöke.

Az Európai Bizottság figyelmeztetésben részesítette hétfőn Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvetési célkitűzéseitől, ugyanakkor javaslatot tett a Tanácsnak: ajánlásban kérje az országot, hozza meg a szükséges korrekciós intézkedéseket.

Csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap közzétette Romániára vonatkozó jelentését, amelyben 4,2 százalékos gazdasági növekedést jelez előre erre az évre. A dokumentum szerint ugyanakkor az egységes bértörvény és a tervezett adócsökkentések révén az államháztartási hiány 2022-ig elérheti a bruttó hazai termék 6 százalékát. 

Kapcsolódók

Kimaradt?