Két- és hároméves gyerekkel „ment neki” a zöldhatárnak egy török család Nagytarnánál

Öt illegális bevándorlót fogtak el a Szatmár megyei határrendészek, köztük egy két- és egy hároméves gyereket is. A bevándorlók Ukrajnán keresztül léptek az ország területére. A rendőrök elfogtak két embercsempészt is - írja a máramarosszigeti határrendészet csütörtöki közleményében. 

A határrendészek Nagytarna község területén megállítottak egy személygépkocsit, amelyben két török állampolgárságú személy utazott, és nem tudták megmagyarázni, mit keresnek a határtelepülésen. A rendőrök átkutatták a környéket, és az ukrán határtól mintegy 500 méterre öt személyt fedeztek fel, akiket bekísértek kihallgatásra. A vizsgálatok során kiderült, hogy egy négyfős török családról van szó. A 35 éves férfi, a 31 éves nő, egy két-, valamint egy hároméves kiskorú mellett egy bangladeshi származású, 31 éves férfit is elfogtak. 

Az öt személyből álló csoport Ukrajnán keresztül érkezett Romániába, és a Schengen-övezet valamely országába szeretett volna eljutni. A két török állampolgárságú személynek a magyar határig kellett volna elszállítania a csoport tagjait. A határsértők ellen illegális határátlépés miatt indult eljárás, a két török állampolgárságú személyt embercsempészet miatt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. 

A határrendészet máramarosszigeti regionális központjának a szóvivője az MTI-nek elmondta, az ukrán-román határszakaszon viszonylag ritkán fordulnak elő hasonló esetek. A 2015-ös évben 105 illegális bevándorlót és 16 embercsempészt, 2016-ben pedig mindössze 29 határsértőt és két ukrán embercsempészt fogtak el. Hozzátette, hogy az ukrán-román határszakaszon a cigarettacsempészet a leggyakoribb bűntény.

Kapcsolódók

Kimaradt?